Kémiai időbélyegek a víz múltjából
A GEOMAR Helmholtz Központ kutatói a CFC-12 és a kén-hexafluorid (SF6) nyomgázokat használták, amelyek ipari tevékenységből származnak, és az 1980-as évek óta kimutathatók a tengerben. Ezek a kémiai „időbélyegek” segítenek meghatározni, mikor járt utoljára a felszínen a víz. A vizsgálatot részletes megfigyelési adatok és hét klímamodell alapján végezték.
Harminc év alatt tíz évvel öregebb víz
Az egész Észak-Atlanti-óceánban mára mintegy tíz évvel idősebb a víz átlagéletkora, mint a kilencvenes években. Ezzel párhuzamosan nőtt az úgynevezett „nyilvánvaló oxigénfelhasználás” is, vagyis nagyobb a különbség a felszíni oxigénszinthez képest, ami arra utal, hogy hosszabb ideig nincs friss, oxigéndús utánpótlás. Ez a szellőzés csökkenését jelzi, és kevesebb oxigéndús víz jut a mélybe.
A tendencia különösen erős azokban a térségekben, ahol nem a part menti áramlatok szabályozzák a vízcserét. Arra lehet következtetni, hogy még a természetes változékonyság sem ellensúlyozza ezt a hosszú távú, nagy léptékű öregedést.
Klímaváltozás a természetes változások felett
Vagyis nemcsak a gyorsan változó időjárás vagy a szelek állnak a háttérben. Azok a klímamodellek, amelyek antropogén (emberi eredetű) hatást is figyelembe vesznek, mind azt mutatják: az idősebb vizek dominanciája nem magyarázható egyedül természetes okokkal. Ez a nagyléptékű öregedési folyamat tehát valódi klímaváltozási jelet tükröz, nem puszta véletlen.
Miért okoz gondot a lassuló szellőzés?
Ha az óceáni szellőzés gyengül, romlik az Atlanti-óceán hő- és szén-dioxid-elnyelő képessége. Ez a világ klímájára is rányomhatja a bélyegét, hiszen a mélyebb vizekben csökkenő oxigénszint kockázatot jelent a tengeri élővilág számára, a szén-dioxid-elnyelés csökkenése pedig gyorsíthatja a globális felmelegedést. A modellek arra engednek következtetni, hogy ha egyszer lelassul a mélyvíz megújulása, évszázadokig így is maradhat, még ha idővel csökkennek is az üvegházhatású gázok kibocsátásai.
Mi lehet a kép árnyoldala?
A mostani eredmények főleg olyan víztömegekre vonatkoznak, amelyek legfeljebb 200 évesek lehetnek, mert ennyi időre visszatekintve megbízhatók ezek az ipari nyomgáz-alapú becslések. A még mélyebb, régebbi vizek vizsgálatához más mérőeszközökre, hosszabb adatsorokra lenne szükség. Érdekesség, hogy a mai klímamodellek valószínűleg alábecsülik a tapasztalt változások nagyságát, de minden modell és megfigyelés ugyanabba az irányba mutat: nem fiatalodik, hanem egyre öregszik az Atlanti-óceán vize a klímaváltozás miatt.
Jelentőséggel bír, hogy az óceán mélyének megújuló folyamata ma már a bolygó klímaegyenlegében is központi kérdés.
