Új felfedezések a Hold kialakulásáról
A Hold képződése vélhetően akkor történt, amikor a korai Föld egy Mars nagyságú protoplanétával ütközött. Az elmélet szerint ez az esemény kb. 4,35 milliárd évvel ezelőtt zajlott le, a kőzetek kormeghatározása alapján, amelyeket a Hold felszínéről származtatnak. A Hold fejlődésének idővonalának pontos megállapítása nemcsak a saját történetét tárja elénk, hanem hozzásegíti a bolygókutatókat is a Föld és az egész Naprendszer múltjának jobb megértéséhez.
Egy új kutatás szerint most már elképzelhető, hogy a Hold korára tett eddigi becslések eltérhetnek a valóságtól. A 4,35 milliárd és 4,51 milliárd év közötti időintervallum alsó határa utalhat egy újraolvadási eseményre, amely megváltoztatta az eredeti holdi magmaóceán kristályosodását, mint ahogyan arról a Nature folyóirat cikke is beszámol.
Zirkon kristályok és a Hold valódi kora
A felszínt borító 4,35 milliárd éves kőzetek sokasága arra engedett következtetni, hogy egy nagyiszabású újraolvadási esemény alakította ki őket, és ezáltal a Hold tényleges életkora kissé idősebb lehet. A kutatók az Apollo missziók során gyűjtött zirkon kristályokat vizsgálva egy régebbi korbecsléshez jutottak. Habár a holdi felszín más részei átestek az újraolvadáson, néhány, a felszínhez közel lévő kristály megőrizte a Hold valódibb korának nyomait.
A Hold kialakulásának korlátai
A kutatók szerint szinte bizonyos, hogy a Hold nem lehet idősebb 4,53 milliárd évnél, mivel ekkorra fejeződhetett be a magjának kialakulása. Szerintük legkorábban mintegy 180 millió évvel a későbbi árapály fűtési esemény előtt alakulhatott ki. Ha a megismert holdfelszín egy újraolvadási esemény eredménye, és a Hold idősebb annál, mint ahogyan eddig vélték, mégsem sokkal idősebb a korábbi elképzeléseknél.
Az újraolvadási esemény rejtélye
A kutatók megállapították, hogy “a jelenlegi modellek nem tulajdonítanak impaktoknak felelősséget az események újbóli értelmezésében,” bár a holdfelszín ilyen mérvű megolvadásának okai továbbra is tisztázatlanok. Véleményük szerint az újraolvadást “a Hold orbitális fejlődése” is okozhatta – magyarán, a Föld és a Nap gravitációs hatása váltotta ki.
A korábbi év eleji kutatások a Nature Geoscience-ben arra a következtetésre jutottak, hogy a Hold valószínűleg néhány millió évvel a kialakulása után saját tengelye körül átfordult. A legújabb tanulmány tovább bonyolítja Naprendszerünk ősi társának keletkezését, és mélyebb megértéséhez vezethet.
Az űrkutatás terén még sok felfedezés vár ránk, de az Artemis program – amely évtizedek múltán először embert küld ismét a Holdra – fontos lépést fog jelenteni égi kísérőnk eredetének megismerésében és megértésében.
