Einstein-gyűrű: amit maga Einstein lehetetlennek tartott
Ha egy távolabbi galaxist egy közelebbi eltakar, a távoli fény egy része gravitációsan meghajlik a közelebbi galaxis körül, torzított képet adva a távoli csillagokról. Ez a hatás felnagyíthatja a távoli galaxist, fényesebbé téve azt, és ezt a jelenséget használjuk az univerzum legtávolabbi csillagainak megfigyelésére.
A gravitációs lencsehatás talán legszebb megnyilvánulása az Einstein-gyűrű. Ez akkor jön létre, amikor a távoli galaxis tökéletesen a közelebbi mögött helyezkedik el, így fénye körré torzul. Einstein ismerte ezt a hatást, de 1936-ban kijelentette: “Nincs remény e jelenség közvetlen megfigyelésére.” Azonban Einstein zsenialitása ellenére sem láthatta előre a modern teleszkópok képességeit.
Napjainkig tucatnyi Einstein-gyűrűt fedeztünk fel, és az egyik legszebb példát nemrég találta meg a JWST, ahogy a fenti képen látható. Az előtérben látható közeli galaxis egy elliptikus galaxis, amely a SMACS J0028.2-7537 halmazhoz tartozik. A körülötte meghajló, színesebb galaxis egy a Tejútrendszerhez hasonló spirális galaxis, amely milliárdszor távolabb van, azonban tökéletesen egy vonalban helyezkedik el, létrehozva az majdnem tökéletes gyűrűt.
Ez a kép csak nézőpontunknak köszönhetően lehetséges. Más galaxisokban lévő csillagászok nem láthatnának ilyen csodálatos képet – újabb példa arra, hogy a szépség nemcsak a szemlélő szemében rejlik, hanem abban is, hol helyezkedik el ez a szemlélő.
