A neurológiai kutatások története
Az 1980-as évekig visszanyúló neurológiai kutatások azt állították, hogy a tudatos szándékokat megelőzik a tudattalan agyi aktivitások. Ezeket az eredményeket a szabad akarat koporsójába vert szögekként kezelték, amelyeket az idegtudósok szállítottak, a média pedig tovább erősített. Például 2016-ban az Atlantic kijelentette: „Nem létezik olyasmi, mint szabad akarat.”
De ne siessünk ennyire. Újabb, empirikus adatokat és számítógépes modelleket egyesítő tanulmányok arra utalnak, hogy a korábbi kutatásokat félreértelmezték, és valójában egyikük sem bizonyítja vagy cáfolja a tudatos szabad akaratot. Az eddigiek alapján az idegtudomány nem cáfolta meg a tudatos szabad akaratot.
A területen dolgozó kognitív idegtudósok közül sokan, köztük egykori „szabad akarat ellenzők” is elismerik, hogy a feltételezett idegtudományos bizonyítékok kétségesek. Sajnos a nyilvánosság még nem értesült erről, így továbbra is fennáll a tévhit, hogy az idegtudomány megcáfolta a tudatos szabad akaratot vagy akár általában a szabad akaratot.
Tudomány és egzisztenciális jelentőség
Míg korábban kizárólag filozófusok foglalkoztak a szabad akarat és a tudat kérdésével, mostanra egyre több idegtudós is elmélyed ezekben a témákban. Ezek a kérdések másként érintik az emberiséget, mint az idegtudomány más területei, hiszen szinte mindenkit érintenek. Ezzel szemben kevesen aggódnának például azon, hogy képesek vagyunk-e közvetlenül észlelni a mágneses mezőket.
A tudomány gyakran úgy halad előre, hogy hipotéziseket állít fel, amelyeket később módosít vagy elvet. Az akarat kutatásának mély egzisztenciális jellege miatt azonban két fontos kérdés merül fel: Hol húzzuk meg a határt a szabad akaratra vonatkozó bizonyítékok esetében? És hogyan értelmezzük ezeket a bizonyítékokat?
A döntések természete és a kutatás korlátai
Figyelembe véve a tudományfilozófusok által „hibázási költségeknek” nevezett tényezőket, magasra kell helyeznünk a mércét. A szabad akarat téves tagadásának költsége jelentős lehet. Jó okunk van azonban kételkedni a gyakran idézett bizonyítékokban. Az akarat idegtudománya tipikusan a közvetlen és jelentéktelen döntésekre összpontosít (például „nyomj meg egy gombot, amikor kedved tartja, ok nélkül”). Ezzel szemben a szabad akarat szempontjából fontos döntések gyakran jelentőségteljesek és hosszabb távúak. Lehet, hogy hétköznapi döntéseink – például hogy mikor kortyoljunk a vizünkből vagy melyik lábbal lépjünk előre – nem a tudatos szabad akarat megnyilvánulásai. De az is lehet, hogy bizonyos döntések igenis azok. Ironikus módon éppen ezeket a jelentőségteljes döntéseket a legnehezebb tanulmányozni.
Mit jelentene a tudatos szabad akarat cáfolata?
Mi kellene ahhoz, hogy az idegtudomány megcáfolja a tudatos szabad akaratot? A bizonyítékoknak egyértelműen azt kellene mutatniuk, hogy az emberek tudtukon kívül hozzák meg döntéseiket. Ismét a részletek számítanak. Például a gépi tanulás használata a viselkedés „előrejelzésére” a tudatos döntést megelőzően nem feltétlenül árul el sokat. Vegyünk egy egyszerű választást: jobb vagy bal kézzel nyomjunk meg egy gombot. Az olyan előrejelzések, amelyek körülbelül 60 százalékban helyesek, statisztikailag szignifikánsak lehetnek (az érmedobás körülbelül 50 százalékos véletlenszerűségéhez képest), de ez a prediktív erő nem ássa alá a tudatos szabad akaratot.
Miért nem? Mert egy 60 százalékos pontosság csupán egy tendenciát jelez, nem pedig egy szilárd döntést. Ráadásul sokunknak vannak állandó preferenciái és jellemvonásai, amelyek befolyásolják döntéseinket, és érthető, ha ezek néhány szinten előre jelezhetők az agyi aktivitás alapján. Továbbá, mivel a tudat és a döntéshozatal időbeliséget foglal magába, az előrejelzés nem feltétlenül jelent determinációt. Ezért minden, ami nem közel tökéletes pontosságú előrejelzés, inkább kétértelműnek tekinthető.
Az előrejelző modellek ráadásul erősen függenek az adatelemzési módszerektől, amelyek félrevezetők lehetnek. Például bizonyos adatfeldolgozási technikák akaratlanul is „áttükrözhetik” a jövőbeli információkat a múltba, ami torz eredményekhez vezethet. Ismételten, az ördög a részletekben rejlik.
Az MI és a jövő lehetőségei
Ezek a szempontok különösen fontosak, mivel a szabad akaratról várhatóan új tudományos adatok érkeznek, különösen a mesterséges intelligencia elterjedésével. A tájékozott olvasónak tisztában kell lennie azzal, hogy milyen bizonyítékok cáfolhatnák valóban a tudatos szabad akaratot, és melyek nem.
Nem érvelünk sem a tudatos szabad akarat létezése, sem annak cáfolata mellett; csupán az adatokról beszélünk, és arról, hogyan értelmezhetjük azokat. Biztosítanunk kell, hogy az idegtudományi paradigmák lehetőséget adjanak a tudatos szabad akarattal kapcsolatos cselekedetek vizsgálatára. Sok viselkedés esetében nem meglepő, ha bizonyos mértékben előre jelezhetők. Vajon valóban elveszítenénk a szabad akaratot pusztán azért, mert megjósolható, hogy ma este fogat mosunk a lefekvés előtt?
Robert Sapolsky idegtudós más megközelítést alkalmaz. Ő az agyi adatok helyett a statisztikai szabályszerűségekre összpontosít – például a gyermekkori viszontagságok hatásaira a későbbi döntések vagy tapasztalatok szempontjából. „Determined” című könyvében azt állítja, hogy egy determinisztikus világban élünk, ahol nincs valódi befolyásunk. Nem tagadjuk a szabályszerűségek létezését; a mai cselekedeteink tényleg korlátozottak lehetnek múltbeli környezetünk és tapasztalataink által. De mennyi korlátozás elég ahhoz, hogy megfosszanak minket a szabad akarattól? A statisztikai előrejelezhetőség hiánya éppen elég teret hagy a tudatos szabad akarat cselekedeteinek.
Egy végső gondolat: egyetlen emberi agy valószínűleg összetettebb, mint a Föld légköre. Ha még az időjárást sem tudjuk hosszabb távra előre jelezni, valószínűtlen, hogy az agyi állapotokat a közeljövőben pontosan megértsük vagy megjósoljuk, még a legfejlettebb mesterséges intelligencia segítségével is. Még ha egy nap el is jutnánk odáig (ami nyugodtan vitatható), ma még biztosan messze vagyunk ettől.
