Elhagyott munkaterület, lenyűgöző titkokkal
Az ókori Pompeii egyik legújabb feltárásán, a várost eltemető Vezúv-kitörés idején munka közben elhagyott műhelyekben régészek különleges részletekre bukkantak. Itt szabályosan sorba rendezett kerámia tetőcserepek, tufatömbök és újrafelhasznált amforák, azaz bortároló edények várták, hogy új funkciót kapjanak. Érdemes kiemelni, hogy a helyszínen előkészítették a száraz anyagokat, hogy a következő lépésben betont keverjenek belőlük – ez az előkészület egyedülálló betekintést ad a római betonkeverési gyakorlatba.
A mostani felfedezésnek köszönhetően először vizsgálhatták meg a szakértők, hogyan reagáltak ezek az anyagok, amikor vizet adtak hozzájuk, és pontosan hogyan keletkezett a bámulatos önjavító képességű beton.
Az önjavító beton feltárul
A Massachusetts Institute of Technology kutatócsoportja elemezte az ásatáson előkerült anyagokat, és alapvető fontosságú, mikroméretű égetett mészdarabokat azonosítottak. Az égetett mész (kalcium-oxid) úgy jön létre, hogy nagy tisztaságú mészkövet magas hőmérsékleten égetnek ki. A pompeii építők mészport vulkáni hamuval (ún. pozzolana) vegyítettek, majd vizet adtak hozzá, ami hőt termelt – ezt az eljárást nevezik forró keverésnek.
Itt a víz hozzáadásakor keletkező hő miatt a mészdarabkák nem oldódtak fel teljesen, hanem reaktív mész maradt bennük. Idővel, ha repedések keletkeztek a betonban, ezek a még aktív mészszemcsék a vízzel érintkezve újra reakcióba léptek, így betömték és kijavították a hibákat – azaz a beton szó szerint meggyógyította önmagát.
A forrón kevert beton régi-új technikája
Az ókorban sem volt teljesen ismeretlen a forrón kevert beton: Vitruvius, a híres római építész ugyan a mész előzetes oltását javasolta, ám más szerző, idősebb Plinius külön leírta a víz és az égetett mész reakcióját – tehát a római mérnökök tisztában voltak a technika előnyeivel. Abban azonban eltérnek a vélemények, hogy ez mennyire volt elterjedt az egész birodalomban.
Érdemes kiemelni, hogy korábban Privernumban (mindössze 43 km-re Pompeiitől) is megtalálták ezeket a mészszemcséket tartalmazó maradványokat, és a Caecilia Metella síremléke (amely a Via Appia mentén, Rómán kívül épült) betonjában is észlelték az önjavító hatást.
Most, hogy Pompeii-ben is egyértelműen azonosították a forró keverés nyomait és magát az önjavító betont, végre pontosabban kereshetők azok a helyek, ahol a beton önmagát gyógyította.
Lehet-e általánosítani?
A felfedezés szenzációs, mégsem szabad azt hinni, hogy a római építmények mindig ilyen kiváló betonnal készültek. Plinius feljegyzései szerint is több ház a rossz minőségű habarcs miatt omlott össze. Tehát attól, hogy tudták, hogyan kell tartós betont készíteni, nem minden esetben éltek is a lehetőséggel.
További vizsgálatokra van szükség, hogy megértsük, mennyire volt elterjedt az égetett mészszemcséket tartalmazó önjavító beton, és vajon valóban az itáliai földrengések tapasztalataiból született meg az igény erre a technikára. A jövő kutatásai dönthetik csak el, vajon Pompeii példája alapján újraírható-e minden, amit a római betonról gondoltunk.
