Mélytengeri álcázás
A furcsa jelenetre a Clarion–Clipperton-zónában (CCZ), egy mélytengeri síkságon bukkantak, amelyet jelenleg is próbálnak kitermelés céljából feltérképezni. Mintegy 4100 méteres mélységben egy új tintahalfaj szinte teljesen beásta magát a tenger fenekébe, fejjel lefelé, miközben szifonja és két hosszú karja mereven állt ki az iszapból.
A viselkedés nemcsak hogy újszerű a tintahalaknál, de semmilyen más fejlábúnál sem jegyeztek még fel ehhez hasonlót. Bár néhány polipról, tintahalról és sekélyvízi kalmárról már tudni lehetett, hogy gyakran elrejtőznek vagy elássák magukat, ez a pusztán mélytengeri tintahal most először mutatta be ezt a trükköt – ráadásul fejjel lefelé.
Álcázott ragadozó vagy menekülő préda?
Az expedíció során a kutatók távirányítású víz alatti járművel pásztázták a CCZ fenekét, amikor a kamerák előtt hirtelen feltűnt a különös tintahal – karjai úgy meredtek ki az iszapból, mint egy üvegszivacs vagy egy korall szárai a sivatagos tengerfenéken. Először azt sem hitték el, hogy valóban ott van, hisz csak két fehér képződmény látszott. Később döbbentek rá, hogy ez egy tintahal, amely teljesen elrejtőzött.
A kutatók szerint a tintahal minden bizonnyal álcázni próbálja magát, két okból: vagy ragadozók, például cápák elől rejtőzik, vagy rákfélékre vadászik, amelyek üvegszivacsok közelében bóklásznak. Ilyenkor a tintahal szivacsnak álcázza magát, így be tudja cserkészni a zsákmányát. Emiatt nemcsak a ragadozókat tévesztheti meg, hanem ügyes csali is lehet a kedvelt rákfélék számára.
Ha igazuk van, a tintahal az ún. mimikri stratégiát alkalmazza: ehetetlen tárgynak tetteti magát, így a ragadozók figyelmen kívül hagyják, a zsákmány pedig gyanútlanul közelít hozzá. A mélytengerek táplálékban szegény, kíméletlen világában az ilyen energiatakarékos taktika igazi túlélővé teheti ezeket az állatokat.
Miért látunk ilyen ritkán tintahalat a mélyben?
A mélytengeri síkságok a Föld egyik legfeltáratlanabb élőhelyei, a világóceán legalján húzódnak, ahová alig jutott el tudományos vizsgálat. Még a kutatócsoport is, amely a CCZ-t fésülte át, mindössze néhány tintahalat észlelt bő 5000 kilométernyi út során. Emiatt az ilyen különleges viselkedésformákat csak most fedezik fel.
A szakértők szerint az a fő oka tudatlanságunknak, hogy egyszerűen alig vizsgálták ezeket a nagy mélységeket: a mélytengeri tintahalak különösen ritkák, az álcázási képességgel rendelkező fajok pedig még rejtélyesebbek. A tudomány számára egy-egy ilyen felfedezés hatalmas jelentőségű, hiszen a hasonló stratégiák eddig ismeretlenek voltak ebben a környezetben.
Fenyegető veszély: bányászat
A tintahal felfedezése egyben komoly aggodalmat is felvet: a CCZ a világ egyik leglátványosabb fémkészletét rejtő bányászati célterület. Itt találhatók a nikkel, kobalt, mangán és más, akkumulátorgyártáshoz szükséges fémek forrásai. A bányagépek a kitermelés során gigantikus üledékfelhőket kavarnának fel, amelyek akár teljes élővilágokat temethetnek maguk alá. Mivel a kutatók most találkoztak először ilyen lénnyel, sejthető, hogy rengeteg ismeretlen állatfaj élhet itt, amelyek különösen sérülékenyek a felszínről indított beavatkozásokkal szemben.
Összefoglalásként megjegyezhető, hogy a most felfedezett, fejjel lefelé rejtőző tintahal egészen új távlatokat nyit a mélytenger élővilágának megértésében. Egyben intő jel, hogy mennyire keveset tudunk még e titokzatos világ lakóiról – és mennyire óvatosan kellene a jövőben hozzányúlnunk a bolygó legérintetlenebb mélységeihez.
