Léteznek idegenek? A tudomány szerint biztosan
A csillagászatban ma már alig vitatott nézet, hogy a Földön kívüli élet nem pusztán lehetséges, hanem rendkívül valószínű. Az exobolygók felfedezésével világossá vált: a Tejútrendszerben, sőt az egész világegyetemben annyi bolygó található, hogy a magányunk gyakorlatilag kizárt. És itt nem csupán mikrobiális életről, hanem bonyolult, intelligens lényekről is szó van. A kérdés nem az, hogy létezik-e élet, hanem az, hogy mikor vesszük végre fel velük a kapcsolatot.
Az emberek gyakran összekeverik a földönkívüli élet lehetőségét az UFO-k vagy az elrablásos összeesküvés-elméletek világával. Ez azonban két külön téma: bizonyíték nincs idegenek földi látogatására, piramisépítésre vagy gabonakörök rajzolására. A legtöbb UFO-észlelés a Vénusz ragyogása, optikai illúzió vagy egyszerű kameraremegés következménye, ráadásul mióta okostelefonokkal mindenki zsebében legalább HD-kamera található, ezek száma sem ugrott meg. Ezek a jelenségek az összeesküvés-elméletek birodalmába tartoznak.
A rádióhullámok: az univerzum titkos nyelve
A SETI (Search for Extraterrestrial Intelligence, avagy földönkívüli intelligencia keresése) kutatásaiban a rádiócsillagászok nem pusztán azt tartják természetesnek, hogy valahol létezik élet, hanem azt is, hogy idővel kommunikálni is tudunk majd velük. A rádiótávcsövek lesznek a kapcsok, amelyek fényéveken keresztül is átviszik az információt. A passzív várakozás helyett Frank Drake aktív lépést tett: üzenetet küldött – megszületett a METI (Messaging Extraterrestrial Intelligence), azaz a tudatos űrüzenet-küldés gondolata.
1974-ben, az arecibói távcső felújításának ünneplésekor Drake 1679 bináris számot sugárzott az űrbe, tudatosan választva ezt az értéket. Ez a szám ugyanis két prímszám – a 23 és a 73 – szorzata, amelyek matematikai jelentőséget hordoznak. Az üzenet, ha megfelelően kétdimenziós képpé rendezik, egy stilizált embert, a kémiánkat és a rádióteleszkóp ábráját tartalmazza. A szimbolikus aktus csúcspontjaként három percen át sugározták a jelet, amely tízmilliószor erősebb volt, mint a Nap rádiósugárzása.
A kommunikáció azonban nem mentes az aggodalmaktól. Egyesek, például Sir Martin Ryle, Anglia egykori főcsillagásza, hevesen ellenezték az aktív kapcsolatfelvételt, attól tartva, hogy potenciálisan ellenséges civilizáció figyelmét is felkelthetjük. Az érem másik oldala azonban az, hogy bolygónk évtizedek óta bocsátja ki az elektromágneses hullámokat a világűrbe minden rádiós, tévés és telekommunikációs adással. A kölcsönös kapcsolat, ha egyáltalán kialakulhat, valószínűleg éppúgy rádiójeleken keresztül történik majd.
Mi történik, ha hallunk valamit?
Megítélésem szerint, amikor először igazoljuk a földönkívüli intelligencia valós létét, a döbbenet hamar a hétköznapi tudás részévé válik majd. Hiszen a populáris kultúránk régóta tele van idegenekkel, tudatunk készen áll elfogadni őket. A valódi kommunikáció azonban egy újabb türelemjáték lesz: például a TRAPPIST-1 e bolygójáig küldött üzenetre legkorábban 80 év múlva érkezhet válasz, hiszen a fény fénysebességgel halad, oda és vissza is hosszú idő.
Ezután már roppant kevés múlik rajtunk: a SETI értéke, akármennyi vita övezi tudományos, politikai vagy közéleti körökben, abban rejlik, hogy soha nem hagyjuk abba a keresést. Mindig lesznek, akik egész életüket erre teszik fel, gyakran anélkül, hogy ők maguk átélnék a jelentős felfedezést. Semmi nem írja felül azt a tételt, hogy a rádióhullám az univerzum végső nyelve: a hosszú távú kommunikáció kulcsa minden fejlett civilizáció számára a fizika törvényei szerint azonos.
Ha élet van, bárhogyan is néz ki, bizonyos, hogy előbb-utóbb rádiójellel ad hírt magáról. Talán éppen egy kis zöld lény a TRAPPIST-1 e bolygón lassan fél évszázada sugároz felénk, és mi bármelyik pillanatban meghallhatjuk őt. Lehet, hogy száz év múlva, lehet, hogy már holnap. A részletek fényében minden más megvilágításba kerül: továbbra is nézzük az eget, várunk és figyelünk.
