A gyors tudomány problémái
Sajnos a modern tudósokra nehezedő nyomás és ösztönzők szinte kivétel nélkül a lassú tudomány ellen hatnak. A “publikálj vagy pusztulj” mentalitás uralja az akadémiai világot, és a finanszírozásért és állásokért folyó növekvő verseny ezt csak tovább fokozza.
Ennek eredményeként a publikálási nyomás soha nem volt még ilyen erős. Éves teljesítményértékelésemen azt kérdezik, hány cikket publikáltam, és milyen rangú folyóiratokban jelentek meg azok. Nem kérdezik azonban, mennyire robusztusak a módszereim vagy mennyire alaposak voltak a lektorálási folyamatok.
A jelenlegi “gyors tudomány” megközelítés számos problémához vezetett. Akárcsak a gyorséttermek esetében, a tudósokat is arra ösztönzik, hogy minél rövidebb idő alatt minél több eredményt termeljenek. Ez gyakran a dolgok leegyszerűsítéséhez és a minőség rovására történő gyorsításhoz vezet. Tudjuk például, hogy a nagyobb minták megbízhatóbb eredményeket produkálnak, de ezek gyűjtése időt és erőforrást igényel.
A gyors tudomány gyakran kétes kutatási gyakorlatokkal is jár. Például egy oktatási kutató adatokat gyűjthet egy új tanítási módszer előnyeinek igazolására, majd, amikor látja, hogy az eredmények nem támasztják alá elméletét, kitörölhet néhány “problémás” kiugró értéket az adatsorból.
Ez az úgynevezett “kétes kutatási gyakorlat” jó példája, ami ugyan nem minősül hamisításnak a hagyományos értelemben, mégis etikailag megkérdőjelezhető. Felmérések szerint ezek a gyakorlatok elterjedtek: a tudósok mintegy 50%-a ismerte el, hogy legalább egyszer élt ezekkel.
Miért igényel időt a megbízható tudomány?
Miben áll a lassú tudomány, és hogyan segíthet? Douglas Altman angol statisztikus kiválóan összefoglalta: “Kevesebb kutatásra van szükségünk, jobb kutatásra, és a megfelelő okból végzett kutatásra.”
A lassú tudomány sok szempontból a gyors tudomány ellentéte: nagy méretű minták használata, gondos, jól dokumentált és átlátható gyakorlatok alkalmazása. Ahelyett, hogy azonnal adatgyűjtésbe kezdenének, a tudósok először “regisztrált jelentést” készítenének, amelyben részletesen leírják elméletüket és a tesztelési módszereket, majd ezt még az adatgyűjtés előtt lektoráltatnák.
Ennek két fő előnye van: lehetőséget ad a szakértői visszajelzésre, amíg még javítható a tanulmány, és megszünteti azokat az ösztönzőket, amelyek kétes vagy csalárd gyakorlatokra sarkallhatnák a kutatókat. A regisztrált jelentés formátum javíthatja a kutatások minőségét, noha ez a megközelítés még mindig viszonylag ritka.
Két másik fontos lassú gyakorlat a reprodukálható kutatás és a tudományos eredmények “megtisztítása”. Elméletben minden tudományos kutatásnak reprodukálhatónak kellene lennie – a kutatóknak meg kellene osztaniuk módszereiket és adataikat, hogy mások ellenőrizhessék azokat, és építhessenek rájuk.
A lassú tudomány lassan teret nyer
Jelenleg bátorságot igényel a lassú tudomány művelése. Az egyetemek igyekeznek előrébb kerülni a különböző rangsorokban, amelyek a publikációk számára épülnek. Ezért az egyetemek publikációs teljesítmény alapján alkalmazzák, léptetik elő és tartják meg a tudósokat, ami kockázatossá teszi a lassítást.
Van azonban némi remény. Mozgalmak indultak el a kutatási minőség újradefiniálásáért, figyelembe véve a lassú tudomány több aspektusát is. A kutatásértékelési rendszerek átalakítását célzó San Francisco Declaration on Research Assessment egy globális kezdeményezés, amely el kívánja távolítani azokat a rangsorolási rendszereket, amelyek figyelmen kívül hagyják a lassú tudomány elveit.
Alulról szerveződő kezdeményezések platformokat hoznak létre a nyitottabb és pontosabb lektoráláshoz. Emellett nemrégiben számos, a kutatási integritás és a nyílt tudomány elkötelezett támogatója került fontos pozíciókba.
Ezek az események ígéretesek, és érdemes rájuk építeni, mert a társadalomnak nem pusztán nagy mennyiségű, gyenge minőségű tudományra van szüksége. Olyan tudományos munkára van szüksége, amely valóban kiérdemli a bizalmat.
