A hal, amelyik először rágott a nyelvével

Egy 310 millió éves megkövesedett sugarasúszójú hal, a Platysomus parvulus felfedezése új fejezetet nyit a halak táplálkozásának evolúciójában. A maradvány egy, Staffordshire-ben talált karbonkori kőzetből került elő, és a tudósok nagy felbontású CT-vizsgálatokkal tárták fel a fosszília belső anatómiáját. A Platysomus parvulus különleges „nyelvrágást” alkalmazott: a szájpadlásán és a szájfenékén lévő extra fogak segítségével képes volt szétzúzni kemény táplálékát, például rovarokat vagy kagylókat. Ez a második „állkapocs” lényegében 150 millió évvel korábban jelent meg, mint ahogy eddig gondoltuk.

Úttörő fogazat a mélyből

Míg a legtöbb hal ma is az állkapcsait használja a táplálkozáshoz, egyes fajoknál fennmaradt a nyelvrágás mechanizmusa is, például a pisztrángnál vagy egyes csontoshalaknál. A kutatások szerint a Platysomus parvulus szájüregében bonyolult foglapok sorakoztak: egy több részből álló alsó és egy keskeny felső lemez, mindkettő egy sor hegyes foggal borítva. Ez arra utal, hogy egy átmeneti evolúciós szakaszról van szó – idővel ebből fejlődött ki a fejlettebb nyelvrágó rendszer, amelyet későbbi halaknál, például a Szörnyhalnál (Bobasatrania – „Bobasatrania”) is megfigyelhetünk.

Gyors alkalmazkodás a kihalás után

A kutatócsoport szerint ez a felfedezés bizonyítja, hogy a sugarasúszójú halaknál már a devoni tömeges kihalás (kb. 358 millió éve) után gyors és radikális újítások jelentek meg a táplálkozásban. Az ilyen típusú „nyelvrágás” segített a halaknak sokféle, kemény táplálékot feldolgozni, és változatos élőhelyeken is túlélni. A Platysomus parvulus így hiányzó láncszemként kapcsolja össze az egyszerű állkapcsú halakat és a fejlett rágótechnikával rendelkező fajtákat. A nyelvrágás tehát csak egy a számtalan táplálkozási trükk közül, amely a halak korai evolúcióját jellemezte, és máig nyomot hagyott a modern halfajok között.

2025, adrienne, phys.org alapján