Álcázás a horror eszközeivel
A csontgyűjtő hernyó nemcsak vérszomjas, hanem rendkívül furfangos is: a levadászott vagy talált tetemekből lenyesett lábakat, szárnyakat, fejeket, potrohot felhasználja saját álcájához. Ezekkel a szörnyszülött díszekkel borítja be fonálból épített tokját, így a pók sem szúlja ki szívesen, hiszen a büdös vagy ehetetlen maradványok általában nem izgatják fel különösebben a házigazdát. A hernyót még sosem látták, hogy pók elfogyasztotta vagy selyembe csomagolta volna.
Ősi túlélő, vérengző kannibál
A csontgyűjtő faj mintegy 6 millió évvel ezelőtt fejlődött ki, vagyis idősebb, mint maga Oahu szigete – minden bizonnyal egy rég elpusztult hawaii szigetről vándorolt ide. A hernyók között is igazi ritkaság, hiszen húsz évnyi terepmunka alatt is csupán 62 példányt találtak. A túlélésért folytatott versenyben sem túl segítőkész: egy pókhálón általában csak egy csontgyűjtő hernyót találni, mert egymást is felfalják, ha túl közel merészkedik a rivális.
Bizarr küllem, de apró méret
Az álcázó tokokat a hernyók saját selymükből szövik, és gondosan feldíszítik korábbi lakomáik maradványaival: léplek, hangya fejek, ormányosbogár fejek, fakéregbogár potroh is felbukkan díszítésként. A kifejlett csontgyűjtő molylepke nősténye is félelmetesen néz ki, de szerencsére ezek a lények olyan aprók, hogy az emberre nem jelentenek veszélyt – csak akkor rettegnénk igazán, ha akkora lenne, mint mi. Jelenleg inkább a rémálmainkban laknak, semmint a valóságban.
Nehéz meglátni – de ha mégis…
A csontgyűjtők kizárólag a fakéreg, fatörzs, kövek odvaiban megbúvó pókhálókban élnek, mozgó, álcázott selyemtokjaikban. Más tokoslepke (Hyposmocoma) fajok algát vagy zuzmót használnak díszítésül, de ilyen elvetemült ötletű rovart, hogy egész testeket aggasson magára, máshol még senki nem látott.
