
Az MI-eszközök elárasztják a művészeti világot, és nincs olyan terület, amely érintetlen maradna. A művészek igyekeznek megtalálni az egyensúlyt: van, aki lelkesen kísérletezik az új technológiával, mások keményen ellenállnak, néhányan pedig kénytelenek középutat keresni ebben a folyamatosan változó helyzetben. A parfümkészítők már most aggódva figyelik, mikor jön el a nap, amikor az illatokat is automatizált rendszerek állítják elő. A fanfiction írók aktívan küzdenek az ellen, hogy archívumaikat MI-s adatgyűjtők használják fel. Az illusztrátorok fordulatos helyzetbe kerültek: néhányan már azzal próbálkoznak, hogy a korábban őket kiszorító MI-t most saját munkájuk szolgálatába állítsák.
Játékok és művészi kísérletek
Az idei év egyik sikerjátéka – amely egyébként MI nélkül meg sem született volna (a magyar cím: Az eltűnt mestermű [The Case of the Golden Idol]) – nem csak az algoritmusnak köszönheti létrejöttét. Az igazi áttörést egy emberi alkotó kreatív döntései hozták el. Terence Broad művész például egészen újszerű módon használja az MI-t: egyáltalán nem ad neki tanítási adatot, így az alkotás valóban szokatlan formákat ölt.
Új lakók a művészeti terekben
A művészeti rezidenciák egyelőre nem kötelezik el magukat egyik oldal mellett sem az MI-vitában, de máris érezhető, hogy ezek a platformok képesek befolyásolni, miként tekint rá a közönség. Egy biztos: a technológia marad, így a művészeknek muszáj újra és újra pozícionálniuk magukat az MI világában.