A hippocampusz titokzatos kezdetei
A hippocampuszban található CA3-régió központi szerepet tölt be az emlékek elraktározásában és előhívásában. Egy fontos tulajdonsága a plaszticitás: az itt található idegsejtek képesek erősíteni vagy gyengíteni kapcsolataikat, így irányítva, mely emlékek maradnak fenn. Fontos megjegyezni, hogy a kísérletben frissen született egerek agyszövetét vizsgálták, és azokat serdülő, illetve felnőtt példányokéval vetették össze. Az eredmények egyértelműek: újszülöttkorban a hippocampusz kapcsolatai elképesztően sűrűk és látszólag véletlenszerűen kapcsolódnak össze, míg később, serdülő- és felnőttkorra ezek a kapcsolatok nagyrészt visszanyesődnek, racionalizálódnak. Ez a folyamat rögtön a születés után megindul, és serdülőkorra jelentősen csökken a túlburjánzott kapcsolatok száma.
Nem tiszta lap, hanem teli tábla
Ez a felfedezés alapjaiban cáfolja azt a régi nézetet, hogy a hippocampusz fejlődése egy üres tábláról indul. A rendszer inkább egy „teli tábla”, amelyből a növekedés során leszűkülnek, illetve specifikálódnak a kapcsolatok, és egyre célzottabbá válik a hálózat szerkezete. Így az agy nem pusztán a tapasztalat révén alkot új kapcsolatokat, hanem egy előre genetikailag meghatározott, túlkapcsolt állapotból indul.
Miért nem emlékszünk a legkorábbi éveinkre?
Az emlékek olyan idegsejt-hálózatokban tárolódnak, amelyek együttműködése egy-egy tapasztalatot testesít meg. Fiatal korban azonban ezek az úgynevezett szinapszisok, vagyis sejtkapcsolatok tulajdonságaikban is eltérnek a felnőttkoriaktól. A kutatók azt találták, hogy a fiatal agyban egyetlen inger is könnyen választ vált ki, szemben az érett aggyal, ahol ehhez több inger egyidejű jelenléte kell. Bár meglepő lehet, az újszülöttkori kapcsolatok nem gyengék, hanem kifejezetten erősek és hiperérzékenyek. Azonban ez az érzékenység az emlékek összemosódását eredményezheti: a túl könnyen aktiválódó hálózatok miatt a fiatal korban keletkezett emlékek kevéssé elkülönültek.
A gyermekkori felejtés tudományos magyarázata
A viselkedésben is kimutatható ez a pontatlanság. Feljegyezték például, hogy a fiatal állatokat, ha a ketrecükben áramütés éri, nemcsak a pontos helyszíntől, hanem hasonló környezetben is félni kezdenek. Ezzel szemben a felnőtt állatok csak az adott helyszíntől tartanak. Ennek oka, hogy az éréssel egyre szelektívebbé válnak az idegsejt-hálózatok, ezzel együtt az emlékek is elkülönültebbé és stabilabbá válnak. A gyermekkori amnézia tehát részben abból fakad, hogy ezek a korai emlékek nem elég pontosak, így később eltűnnek.
Mi határozza meg a születéskori hálózatokat?
A szokatlanul sűrű kezdeti összeköttetések feltehetően genetikai programozás eredményei, míg a születés után szerzett tapasztalatok tovább finomítják a hálózatot. Nem zárhatjuk ki, hogy a születés előtti élmények is hagynak nyomot az agyban és a lélektanunkban, viszont ezek nem olyan pontos emlékek, mint amilyeneket később őrzünk. A „teli tábla” elmélet szerint ez a kezdeti túlkapcsoltság lehetővé teszi, hogy az agy gyorsan összekösse a különféle ingereket, és az élet kezdetén megkönnyítse az észlelést és a tanulást.
Fontos megjegyezni, hogy ha minden kapcsolatot csak születés után kellene felépíteni, az idegsejtek túl ritkán találnának egymásra, ezért a tanulás és az emlékek rögzítése sokkal lassúbb és nehézkesebb lenne. A hippocampusz már induláskor készen áll arra, hogy fejlődésünk során hatékony és szelektív memóriarendszerré alakuljon.
