Isten kézben az egérmutató
Esetünkben ez azt jelenti, hogy tényleg istenként irányíthatjuk Oakbridge álmos falucskájának minden szegletét, ráadásul az egérmutató maga a főszereplő is. Ahogy építgetjük az ellátóláncot – kezdetben egy farm, egy malom és egy gyár kapcsolódik össze –, beletanulunk a minigazdaság és a gyártás rejtelmeibe. Az első komolyabb kihívás: szendvicseket kell gyártani extrém hozzávalókból, amelyek között a penészes kenyértől a patkányhúson át minden megtalálható. Itt dől el, mennyire leszünk jó istenek.
De nem kell sok idő, és a falu revitalizációs terveibe éjszaka beleszól a szomszédos temető: ilyenkor kegyetlen élőhalottak lepik el Oakbridge utcáit. Ezért a Masters of Albion toronyvédelmi játék is. Kerítésjavítás, katapultok és őrtornyok építése, végül pedig a hősgyülekezet megnyitása vár ránk – a hősök maguktól mennek éjszaka harcolni, de néha villámmal vagy tűzzel is segíthetünk.
Nehéz kenyér a menedzsment
A vezetési és gazdasági rész érdekes, ugyanakkor néha unalomba vagy monotóniába fordul. Könnyen előfordul, hogy már több száz font (kb. 130–170 ezer forint) adósságban úszunk, miközben új műhelyek és lakóházak építésére lenne szükség. A legtöbb pénzt a szendvicsgyártás hozza, de ehhez is kell liszt, a búzaföld pedig hamar kimerül – és a víztisztító berendezés sok pénzbe kerül. Amikor minden forintot elköltöttem, rá kellett jönnöm: a hősökkel érdemes mellékküldetésekből pénzt szerezni – ha ki nem fogytunk már a megbízásokból. A termelés összességében lassú, az idő megáll, amíg mi magunk nem léptetjük tovább: nincs tehát igazi határidő, csak egyre gyorsuló türelmetlenség.
A városépítés kaotikus: ha díszes települést akarok, sokat kell bajlódni a blokkokkal, a játék által kínált automatikus igazítás pedig nem mindig működik úgy, ahogy szeretném. Gyakran szerencsésebb minden szükséges modult egymásra dobálni, csak gyarapodjon a termelés.
Zombik, csótányok, kemény szóváltások
A játék egyik nagy erénye, hogy a hősöket megtestesítve akció-RPG-ként járhatjuk be Albion földjét, új területeket oldhatunk fel, és bővíthetjük az isteni fennhatóságot. Bár az irányítás még döcögős – láthatatlan falak, lassú mozgás –, a fejlődő hősöket fegyverekkel és páncéllal is felszerelhetjük. Mellékküldetésből időnként baromfit rúghatunk be a tyúkólba vagy darázsfészkeket verhetünk le a fákról – tipikus Molyneux-féle abszurd humor, és persze pénzt is szerezhetünk vele. Az élvezetes dialógusok, a karakterek beszólásai gyakran sziporkáznak.
Korai hozzáférés, nagy lehetőségek
Az irányítás még sok fejlesztésre szorul, időnként az egész felület kaotikus, és a teljesítményproblémák sem ritkák – egy középkategóriás laptopon is hajlamos akadozni, és a Steam Decken is csak 22 fps körüli sebesség érhető el minimális beállítások mellett. A tartalom viszont már most is tele van ötletes részletekkel: dobálhatjuk alattvalóinkat a tengerbe, igazi istenekhez méltóan.
Molyneux hosszú idő után úgy tűnik, ismét egy valódi játékkal próbálkozik, nem pusztán fizetős mechanikákat tesztel. Bár még sok hibát kell kipofozni, az Albion mesteri újraértelmezése már most több szintes humorral és lehetőségekkel kecsegtet. Igazi rajongóknak már most is ajánlott, másoknak érdemes várni a fejlesztésekre – de a Fable-korszak óta nem volt ekkora esély valami igazán jóra Molyneux-től.
