Rejtett ellenség: a szeneszcens sejtek szerepe
Az évek előrehaladtával szöveteinkben egyre nagyobb számban bukkannak fel olyan immunsejtek – főként makrofágok –, amelyek stressz hatására egy meghatározott állapotba, az úgynevezett szeneszcens (zombi) állapotba kerülnek. Ilyenkor ezek a sejtek már nem osztódnak, ám továbbra is aktívak maradnak, és folyamatosan gyulladáskeltő molekulákat bocsátanak ki, károkat okozva a környező szövetekben. Bár ezek a sejtek viszonylag ritkák, hatásuk aránytalanul nagy. Anthony Covarrubias kutató hasonlatával élve éppúgy dugót okoznak egy szöveten belül, mint néhány lerobbant autó egy forgalmas autópályán: még kis mennyiségű zombi sejt is komoly szerkezeti és működési zavarokat eredményez.
A makrofágok rejtélyének megoldása
Sokan sokáig kételkedtek abban, hogy a makrofágok valóban képesek lehetnek erre a kóros állapotra. Egy UCLA-kutatócsoport azonban megfejtette, milyen egyedi molekuláris bélyeggel ismerhetők fel a problémás sejtek: a p21 és a TREM2 fehérjék együttes jelenléte világosan azonosította őket. Ez lehetővé tette a kutatóknak, hogy pontosan megfigyeljék, hogyan változik a makrofágok állapota az öregedés során. Míg a fiatal egerek májában csak az immunsejtek kb. 5%-a volt „zombi”, idősebb példányoknál ez az arány 60 és 80% közé nőtt – éppúgy, mint a korral együtt járó tartós májgyulladás.
Koleszterin: a súlyosbító tényező
Nem ez volt az első eset, hogy a táplálkozás szerepére terelődött a gyanú. A kutatók kimutatták, hogy a túlzott LDL-koleszterinszint ugyanúgy szeneszcenciába hajszolhatja a makrofágokat, mint az öregedés önmagában. Laboratóriumi körülmények között már néhány nap után jelentkeztek a tipikus elváltozások, és felszabadultak a gyulladásos fehérjék, amint a sejtek túl sok koleszterinnel találkoztak. Ennek következtében a zsíros, koleszterinben gazdag étrend nemcsak a májban, hanem például az agyban, a szívben és a zsírszövetben is gyorsíthatja az öregedési folyamatokat.
Elég csak a zombi makrofágokat kiirtani?
A kutatócsoport ABT-263 hatóanyagot alkalmazott egereken, amely célzottan pusztítja a szeneszcens sejteket. Ennek következtében a máj tömege a normális 7%-ról 4–5%-ra csökkent a testtömeghez viszonyítva, az állatok pedig 40 gramm helyett mindössze 30 grammot nyomtak – vagyis testtömegük negyedét elveszítették. A májuk vérpiros és egészséges lett, szemben a kezeletlen, megnagyobbodott és sárgás májjal rendelkező kontrollcsoporttal. Meglepő módon a zombi sejtek kiirtása már önmagában elegendőnek bizonyult a gyógyulási folyamathoz: a máj zsírosodása nem lelassult, hanem visszafordult.
Bizonyítékok embereknél is
A kutatók emberi májszövetek genetikai adatait is kielemezték. A szeneszcens makrofágok nyomai lényegesen gyakoribbak voltak a beteg, mint az egészséges májakban. Los Angelesben ez különösen jelentős, hiszen a lakosok 30–40%-át érintheti a zsírmáj, a latin-amerikai közösségekben az arány még magasabb. Mivel jelenleg nincs hatékony korai szűrés vagy valódi gyógymód, az ilyen áttörések kiemelten fontosak.
Szélesebb összefüggések: új célpont a gyógyításban
Habár az ABT-263 embereknél mérgező, a kutatók más, biztonságosabb vegyületek után kutatnak, amelyek szelektíven távolítják el a szeneszcens immunsejteket. Ezzel nemcsak a máj zsírosodása, hanem az olyan, öregedéssel összefüggő kórképek, mint az Alzheimer-kór, az érelmeszesedés vagy akár bizonyos daganatok ellen is fel lehet lépni. Ennek következtében egyetlen alapfolyamat megértése számos betegség kezeléséhez kínálhat kulcsot. Az öregedés mechanizmusainak feltárása tehát nemcsak a májgyógyászatban, hanem a teljes orvoslás jövőjében is döntő szerepet kaphat.
