Ingadozó napaktivitás
A váratlanul tiszta, napfoltmentes napok nem sokáig tartottak. Mindeközben február 25-én már két új napfolt bukkant fel a Nap keleti peremén, amelyek azóta is fenntartják egy esetleges napvihar veszélyét. Ez az esemény főként azért lepett meg sokakat, mert alig néhány hete ért véget a Nap 11 éves ciklusának maximuma, amely során a napfelszínt sűrűn tarkították a sötét foltok és a kirobbanó plazma, azaz koronakidobódások. A jelenlegi, 25. napciklus (Solar Cycle 25) még hosszú évekig tart, vagyis a mostani nyugalom csak átmeneti.
Mi okozza a napfoltokat?
A napfoltok a Nap felszínének mágneses instabilitásai miatt keletkeznek. Ezeket a sötétebb foltokat hűvösebb plazma tölti ki, amely elüt a forróbb környezettől. Legutóbb a hawaii Daniel K. Inouye Naptávcsőnek (Daniel K. Inouye Solar Telescope) sikerült minden eddiginél részletesebb felvételt készítenie róluk. Érdemes kiemelni, hogy a napfoltok jó jelzői a Nap aktivitási ciklusának: minél több a napfolt, annál aktívabb a ciklus, míg a foltok eltűnése a csillag nyugodtabb szakaszát jelzi.
Mennyi napfoltra számíthatunk?
2024 augusztusában a 25. napciklus (Solar Cycle 25) elérte a maximumát: ekkor átlagosan 215 napfolt volt látható naponta, ez a szám januárra már 112,6-ra esett vissza. Az utóbbi években nemcsak a foltok száma, hanem az általuk okozott napviharok is jelentősen megszaporodtak, részben a megfigyelési technika fejlődésének köszönhetően. Az idei év meglepően korai, egymást követő napfoltmentes napjai azt sugallták, hogy a naptevékenység enyhül; ilyen csendes időszakokat azonban eddig inkább a napciklusok leggyengébb, úgynevezett minimumszakaszaiban tapasztaltunk – például 2018 és 2020 között több mint 700 napfoltmentes napot jegyeztek fel.
A „csatazóna” évei és a jövő kockázatai
Néhány szakértő, köztük a Lynker Space vezető kutatója, Scott McIntosh szerint a napmaximum utáni évek – az úgynevezett „csatazóna” – akár extrém geomágneses viharokat is hozhatnak, mert a Nap most fordul át egy új mágneses állapotba, amely során még instabil lehet a mágneses tér. 2024 májusában például egy akkora napfolt jelent meg, amekkorából 1859-ben a Carrington-esemény indult ki, és az X-osztályú kitörések egész sorát indította a Föld felé, ami egy ritka, G5-ös geomágneses vihart okozott. Kutatók szerint ráadásul nem a napfolt mérete, hanem a mágneses konfigurációja jelenti a valódi veszélyt: így a következő nagy napvihar bármelyik foltból eredhet.
Mennyire kell tartani a szuperviharoktól?
Egy friss tudományos tanulmány szerint 2025 októberéig körülbelül 5% az esélye annak, hogy a következő évtizedben a Földet a 19. századi Carrington-eseményhez hasonló erejű szupervihar érje el. Már a mostani ciklusban is tapasztaltunk erős viharokat, habár egyik sem közelítette meg ezt a szélsőséges szintet. Ez mindenképp figyelmeztető: a Nap jelenlegi, látszólagos nyugalma csalóka lehet, a következő nagy vihar bármikor lecsaphat.
