Eltérő szülői stratégiák: dinógyerek, vigyázz magadra!
A legtöbb mai emlős intenzíven gondoskodik az utódairól – a kölykök az anyjukkal maradnak, amíg szinte teljesen meg nem nőnek, közösen esznek és együtt mozognak a tájban. A felnőtt emlősök táplálják, védik a kicsinyeiket, így minden generáció szinte ugyanolyan szerepet tölt be az ökoszisztémában. Egy tigrisanya például ugyanarra a zsákmányra vadászik, mint amire később a már nála is nagyobb kölykei; az elefántborjak pedig évekig követik szüleiket.
Ezzel szemben a dinoszauruszok jelentősen eltérő modellt követtek. Bár néhány faj talán rövid ideig őrizte a tojásokat vagy a frissen kikelt kicsiket, az utódok gyorsan önállósodtak. Elképzelhető, hogy néhány hónapon vagy egy éven belül csatlakoztak más, velük egykorú fiatal dinoszauruszokhoz, önálló csoportokat alkotva. A fosszíliák között is gyakran találtak csupa fiatalkorúból álló csontvázcsoportokat, felnőttek nyoma nélkül. Ez arra utal, hogy a fiatal dinoszauruszok maguknak szereztek táplálékot, és egymást segítették.
Ökoszisztémán belüli szakadék: külön élet a felnőttek és a kölykök között
A dinoszauruszok tojásokat raktak, gyakran egy időben több tucatot. Mivel több kicsi kelt ki egyszerre, és a szaporodás is gyakoribb volt, a túlélés a mennyiség alapján működött, nem a hosszú távú gondoskodáson alapult. Ami igazán érdekes, hogy az eltérő életkorok miatt a különböző korosztályok egészen más szerepet játszottak a környezetben.
Például egy bárány méretű fiatal Brachiosaurus nem tudott 10 méter magas leveleket legelni, mint a felnőttek, hanem az aljnövényzetből táplálkozott, ráadásul olyan ragadozók elől menekült, amelyek egy felnőtt állattal nem mertek volna szembeszállni. Ahogy nőtt – kutyaméretűből lóméretűvé, majd zsiráfnyivá –, egyre magasabbra ért, egyre nagyobb testű ellenségekkel kellett szembenéznie, és más-más élőhelyeken fordult meg. Így, bár ugyanahhoz a fajhoz tartoztak, a fiatalok és a felnőttek szinte külön ökológiai “fajként” működtek.
Újragondolt fajgazdagság és a Mesozoikum titka
Sokan gondolják, hogy a mai emlősök uralta világ sokkal változatosabb, mert több faj él együtt – de ha a dinoszauruszok egyes életkorait külön “funkcionális fajként” számoljuk, a paleontológusok szerint átlagosan többféle ökológiai szerep volt jelen a dinók korában, mint ma az emlősöknél. Elképzelhető, hogy a régi ökoszisztémák összetettségét eddig alaposan alábecsültük.
Mi tette lehetővé ezt a páratlan diverzitást?
Felmerül a kérdés: hogyan tudott ilyen sok, egészen eltérő életmódot folytató dinoszaurusz (és más állat) együtt élni ugyanabban a környezetben? Egyrészt akkoriban melegebb volt a klíma, magasabb a szén-dioxid aránya, és ez valószínűleg ugrásszerűen növelte a növényzet terméshozamát – vagyis több energia állt rendelkezésre minden szinten. Másrészt a dinoszauruszok anyagcseréje némileg takarékosabb lehetett, mint a hasonló méretű mai emlősöké, így kevesebb táplálék is elég volt számukra.
Ezzel szemben elképzelhető, hogy Földünk ma az élővilág alapját képező növények szempontjából szinte “éhezik” a dinoszauruszkorhoz képest, így jóval kevesebb ökológiai szerep marad fenn egyszerre.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy a dinoszaurusz-ökoszisztémák mindig mindenben gazdagabbak voltak – inkább teljesen másképp szerveződtek, mint amihez ma hozzászoktunk. Az ilyen kutatások nemcsak arra világítanak rá, hogy a dinoszauruszok nem “pikkelyes emlősök”, hanem arra is, mennyire másként működhettek a letűnt világok élő közösségei.
