A földrengéskutatás örök kritikája
Mindennapos, hogy egy-egy nagyobb földrengés után az online cikkek alatt sértő vagy lemondó hozzászólások jelennek meg – sokan nem értik, hogy a földrengéstani szakma miért nem tud olyan pontos előrejelzéseket adni, mint az időjárás-előrejelzés. Noha jogosnak tűnhet a csalódottság, érdemes belegondolni: attól még, hogy egyes súlyos betegségeket sem sikerül gyógyítani, nem szabad lemondani a kutatásról.
A történések után rendre újraindul a találgatás: mi okozza a földrengéseket, hányszor ismétlődnek, előrejelezhetők-e valamilyen égi vagy természeti jelenség, netán jól ismert hiedelmek (telihold, ízületi fájdalom, túl sok eső) alapján. Akad, aki ezekhez képest túl egyszerűnek tartja a hivatalos magyarázatokat.
Parkfield és az ismétlődő mintázat
A San Andreas-törésvonal Parkfieldnél lévő szakasza különösen érdekes, hiszen történelmileg nagyjából azonos időközönként, hasonló méretű (jellemzően 6,0 magnitúdós) földrengések történtek. Ami igazán szokatlan: a nagyobb földrengések (1922-ben, 1934-ben és 1966-ban) szinte tökéletesen ugyanolyan szeizmogramokat produkáltak. Ráadásul az 1934-es és 1966-os rengés előtt is 17 perccel jelentkeztek előrengések – ugyancsak egyező jelekkel.
Különösen fontos megjegyezni, hogy ilyen tökéletesen egyező felvételek csak akkor születhetnek, ha ugyanaz a törésfelület aktiválódik, és ugyanazzal a mérőberendezéssel, ugyanabban a közegben rögzítik a hullámokat – ez maga a természetes laboratórium.
A nagy kísérlet reményei és csalódásai
A ’80-as évektől Parkfield környékén példa nélküli műszerparkot telepítettek: nagy érzékenységű szeizmográfok, alig 200 méteres mélységben feszültségmérők, mágneses érzékelők, felszíni elmozdulásmérők kerültek a földbe, abban a reményben, hogy 90–95%-os biztonsággal megmondhatják, mikor jön a következő rengés. Úgy gondolták, 1985 és 1993 között biztosan bekövetkezik. Szinte minden részletet próbáltak feltárni a feszültség időbeli eloszlásától kezdve a törés szerkezetén át a környező kőzetek szerepéig.
Bár mindenki évekig várta a nagy pillanatot, a várt nagyságú földrengés végül csak 2004-ben következett be, az előrejelzett időpont után 11 évvel. Az egész kutatás ezért kemény kudarcélménnyel járt – de a tudósokat nem törte meg végleg: folytatták a vizsgálatokat.
Miért olyan nehéz előrejelezni?
Különösen fontos kiemelni, hogy minden törésvonal más és más, rengeteget még nem is ismerünk, a régi földrengésekről nincs részletes adatbázis, ráadásul a Föld mélyének szerkezete, összetétele és számos paramétere gyakorlatilag láthatatlan marad. Nem tudni, milyen mélyre nyúlik a törésvonal, lapos vagy görbe-e, mennyire sima vagy érdes, hogy érintkezik-e más törésekkel, hogyan kapcsolódik a felszíni mérésekhez a mélybeli deformáció, és így tovább. Ennél fogva a jóslás legfeljebb valószínűségekkel operálhat.
A földrengésveszély feltérképezése és a jövő
Bár nem létezik tökéletes előrejelzés, a legtöbb országban már vannak jó térképek a földrengésveszélyről, és ezek alapján mérnökök, biztosítótársaságok, építészek tudatosabban készülnek. Az alapkutatásoknak köszönhetően – kicsit úgy, mint a radiológia világában – egyre pontosabban megjósolható, hogyan viselkedik egy felszín vagy egy épület egy adott rengés idején, ami önmagában is komoly előrelépés.
A kutatások folytatódnak: próbafúrásokkal elemzik a kőzeteket, laboratóriumi vizsgálatokkal modellezik az extrém mélységi és hőmérsékleti viszonyokat, sőt, a földrengések hullámai által „átvilágítják” a Föld belsejét. Modern műholdas technológiák – InSAR, LiDAR, GPS – segítenek feltérképezni, hol gyűlik a legnagyobb feszültség a kérgen.
A MI és a riasztórendszerek új reménye
Különösen fontos kiemelni, hogy világszerte folynak olyan kutatások, ahol mesterséges intelligenciát (MI) és nagy mennyiségű digitális adatot hívnak segítségül a földrengések jobb megértéséhez, valamint olyan riasztórendszereken dolgoznak, amelyek legalább néhány másodperccel a nagyobb rezgések előtt figyelmeztetik a lakosságot. A jelenlegi kutatások azzal kecsegtetnek, hogy egyszer talán a Föld mélyének minden törésénél mikroérzékelők millióit telepíthetik, valós idejű adatokat figyelve – vagyis közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy szó szerint kristálygömbön keresztül lássuk a törések belső életét.
Bár ma még nem tudunk pontosan előrejelezni, minden beruházás a tudományba és technológiába közelebb visz a célhoz. A legbiztosabb, ha felelősen bánunk a földrengésveszéllyel, és hozzászokunk ahhoz, hogy a Föld aktív, mozgó bolygó – hacsak nem vágyunk Szibéria vagy az észak-kanadai fagyott síkságok hűvös nyugalmába, együtt kell élnünk a rengésekkel.
