
A jégtömb, amely túlélte a világot
Az A23a különleges helyet foglal el az antarktiszi jégtáblák között. 1986-ban vált le az Antarktisz Filchner–Ronne jégpolcáról, de a mélyre nyúló alja miatt azonnal megfeneklett a tengerfenéken. Közel negyven évig mozdulatlanul maradt, lassabban olvadt, mert szinte közvetlenül anyajégtáblája mellett rekedt. Csak 2020-ban indult útnak, amikor végre kiszabadult, és egyre távolabb sodródott a Déli-sarktól.
Veszélyes kalandok, eltűnő jéghegy
Először az A23a egy óceáni áramlatban rekedt, majd 2024 decemberében kikerült az örvénylésből. Irányt váltva az Atlanti-óceán déli részére tartott, ahol fennállt a veszélye, hogy nekiütközik a Dél-Georgia szigetének, és pusztítást okoz a helyi pingvinkolóniában. Nem kizárt, hogy végül néhány nappal az ütközés előtt darabjaira hullott, így elkerülte az ökológiai katasztrófát.
Ezt követően a maradék jégtömb tovább sodródott észak felé, ahol a melegebb dél-amerikai vizek gyorsították szétesését. Az új műholdas felvételeken az A23a már csupán harmad akkora, mint eredetileg, olvadékvíz-tavacskákkal és vastag, fehér jégfalakkal tagolva. Körülötte szürke iszapfoltok és száznyi kisebb jégtábla jelzik pusztulását.
A kék massza különös titka
Az A23a felszínén látható, ragyogó kék csíkokat az úgynevezett olvadéktavak hozzák létre, amelyek akkor alakulnak ki, amikor a jég elveszíti szerkezeti stabilitását. Ezek a tavak vízzel töltik ki a repedéseket, majd a víz súlya tovább tágítja a réseket. Nem kizárt, hogy ezek a repedések annak a sok évszázados, a tengerfenéken való mozgásnak a nyomai, amelyet még az anyajégtáblához rögzülve élt át.
A legutóbb készült műholdfelvétel szerint a színes csíkokat mostanra egységes kék vízfoltok váltották fel. Ez arra utal, hogy az A23a már a végső összeomlás fázisába érkezett, de még pontosan nem tudni, mekkora része maradt épen.
Búcsú a jégóriástól – új rekorderek a láthatáron
Nem elhanyagolható, hogy az A23a négyszer nyerte el a világ legnagyobb jégtáblája címet. Legutóbb 2023 júniusában szerezte vissza a vezető helyet, amelyet most a D15A nevű jégtábla örökölt, körülbelül 3 100 négyzetkilométeres (1 200 négyzetmérföldes) területtel. Az A23a fénykorában ennél is nagyobb volt, de mára csak kék masszaként emlékezhetünk rá, jelezve, milyen gyorsan érhet véget a jégóriások élete.
