Miért különleges Spitsbergen?
Ez a sziget a világ vezető paleontológiai lelőhelye, főként a dinoszauruszok korának legrégebbi tengeri állatainak csontleleteiről ismert. A maradványok egykor puha iszapban rakódtak le egy ősóceánban, amely a valaha volt legnagyobb víztömeg, a Panthalassa partvidékéig húzódott. Különösen izgalmasak azok a hüllő- és kétéltű-fosszíliák, amelyek az elsőként a szárazföldről a tengerhez alkalmazkodó gerinceseket reprezentálják: igazi evolúciós fordulópont.
Gyors újraéledés a nagy kihalás után
A perm időszak végén, 252 millió éve a Föld életének több mint 90 százaléka kipusztult – vulkánkitörések, oxigénhiány és savas óceánok miatt. Az eddig elfogadott elképzelés szerint az óceánok élővilága csak lassan, legalább 8 millió év alatt állt helyre. Vagyis a most felfedezett, az esemény után alig 3 millió évvel kibontakozó gazdag tengeri élet gyökeresen megkérdőjelezi ezt.
Fosszíliákban gazdag csontágy
Ez a geológiai réteg egy valóságos csontágyként bukkan elő a hegyoldalból: a 36 m²-es feltárásból összesen 800 kilogrammnyi minta került elő. A leletanyagban megtalálhatók a legapróbb halpikkelyek, cápafogak, többméteres ragadozó tengeri hüllők maradványai és megkövült ürülékek is. Különösen jelentős, hogy ilyen koncentrált és fajokban gazdag lelőhely ebből a korszakból eddig alig került elő.
Korán kezdték meghódítani a vizet
Számítógépes összehasonlító elemzések szerint a spitsbergeni csontágy a korabeli tengeri gerinces közösségek egyik leggazdagabb példája. Meglepő módon a hüllők már korábban is elkezdhettek alkalmazkodni a tengeri élethez, mint azt korábban gondolták – és akár még a nagy kihalás előtt is megindulhatott ez a folyamat. Az „ökoszisztéma újraindítása” új lehetőségeket teremtett – így alakult ki a ma ismert tengeri élővilág alapja.
Tudományos és közönségsiker
A feltárás eredményeit a Science címlapján közölték. A leleteket pedig mindenki megnézheti az Oslói Természettudományi Múzeumban és a Stockholmi Svéd Természettudományi Múzeumban.
