
Hétköznapi kontrollproblémák
Fontos, hogy a jelenlegi bionikus kezek irányítása távol áll az intuitívtól. Az emberi kéz reflexei, például amikor automatikusan megszorítunk egy lecsúszó tárgyat, néhány ezredmásodperc alatt, tudattalanul történnek. A mesterséges kezek viszont eddig semmilyen autonómiával nem rendelkeztek: a felhasználónak egy alkalmazáson keresztül kellett kiválasztania a fogást, majd a megfelelő izomfeszítéssel, elektromiográfiás jeleken keresztül vezérelnie a szerkezetet. Ez rendkívül fárasztó, egyszerre szellemi és fizikai kihívás, hiszen ahhoz, hogy a bionikus kéz megtartson például egy poharat, hosszú ideig precízen ugyanabban a feszítésben kell tartaniuk az izmaikat.
Érzékenyebb ujjak, jobb fogás
A későbbiekben a kutatók különleges érzékelőkkel szerelték fel a kereskedelmi forgalomban kapható bionikus kezet: szilikonbevonatú nyomás- és közelségszenzorok kerültek az ujjvégekre. Így a robotkéz pontosan érzékelte, mikor ért egy tárgy közelébe, és mennyire kell megszorítania azt, hogy se el ne ejtse, se szét ne törje. Az MI‑kontrollert megtanították arra, hogy a bejövő adatokat értékelje, és automatikusan szabályozza az ujjakat, illetve a szorítóerőt. A rendszer minden egyes ujjat külön-külön kezelt, így lehetett elérni a természetesnek érződő mozdulatokat: a kéz igazodott a tárgy formájához, és minden ujj önállóan dolgozott.
Segít az MI, de nem veszi át az irányítást
Fontos, hogy a kutatók nem teljesen autonóm vezérlést építettek be: nem úgy működik, mint egy önvezető autó, amely átveszi a kormányt, hanem csendben, a háttérben segít. A felhasználó marad a főnök: bármikor erősítheti vagy gyengítheti a fogást, elengedheti a tárgyat, a rendszer pusztán megkönnyíti a mozgásokat. A tesztek során ép, illetve amputált résztvevők törékeny tárgyakkal dolgoztak: műanyag poharat emeltek, tojást helyeztek át egyik helyről a másikra. Az MI nélkül mindössze tízből egy-két próbálkozás volt sikeres, az MI bekapcsolásával viszont 80–90 százalékban sikerült végrehajtani a feladatokat. Ráadásul a résztvevők kognitív terhelése jelentősen csökkent: kevésbé kellett a robotkéz működtetésére fókuszálniuk.
Még messze vagyunk a sci-fi jövőtől
A kutatók következő célja, hogy a laboratóriumi környezetből a hétköznapi életbe vigyék a technológiát, és otthoni, valós élethelyzetekben teszteljék. Fontos megjegyezni, hogy a fejlesztések ellenére sem olyan ügyes vagy könnyen irányítható a bionikus kéz, mint egy egészséges, természetes végtag. Minden apró előrelépés azonban hozzátesz ahhoz, hogy az amputáltak egyre több hétköznapi feladatot önállóan végezhessenek el, de ahhoz, hogy elérjük a Csillagok háborúja (Star Wars) vagy a kiberpunk (Cyberpunk) szintet, még több forradalmi megoldásra van szükség.
A jelenlegi legfőbb kihívás az ember és a gép közti kommunikáció; a kutatók ezen dolgoznak: nagyobb pontosságot ígér a bőr alá ültetett vagy közvetlen idegrendszeri kapcsolatot biztosító implantátum, amely jelentősen feljavíthatja az MI és a felhasználó közötti adatcserét. A cél pedig egy olyan MI-vezérelt robotkéz, amely neurális interfészen keresztül irányítható, és hamarosan elérhető lesz klinikai tesztek keretei között is.
