Az evés feletti kontroll elvesztése: mindennapos küzdelem
Kóros túlsúly, falásrohamok, ételzaj mind-mind régi ismerősei azoknak, akik az evés felett elvesztették a kontrollt. Az USA-ban több mint 3 millió embert érint a falászavar (binge eating disorder, BED). A betegségben az érintettek képtelenek abbahagyni az evést, még akkor is, amikor már jóllaktak. A kutatások szerint a hipotalamusz és különösen a nucleus accumbens (NAc) játszik központi szerepet: ez az agy jutalomközpontja, amely a motiváció, örömkeresés és impulzuskontroll irányításában döntő.
Mindeközben a falásrohamok, az evés feletti irányíthatatlan vágy nemcsak meghízáshoz, hanem az öngyilkossági kockázat növekedéséhez is vezethet, aminek hátterében az érzelmi szabályozás zavara és az impulzivitás állhat.
A Mounjaro ideiglenes csendje
A Perelman School of Medicine legfrissebb kutatása egészen szokatlan betekintést nyújtott abba, hogyan hat a tirzepatid az agyban az étel utáni sóvárgás hullámaira. Egy 60 éves, súlyosan elhízott nő – a tanulmányban Résztvevő 3 néven – mindent megtett, hogy úrrá legyen az állandó ételzaj felett: gyógyszereket, pszichoterápiát, bariátriai műtétet, sőt, az agyba ültetett elektródákat is kipróbált.
A kutatók nagy pontosságú agyi elektróda-beültetést alkalmaztak, ami lehetővé tette a valós idejű megfigyelést: ha az agyban a sóvárgási mintázatok megjelentek, az elektródák magas frekvenciájú stimulációval szakították meg ezeket a hullámokat – hatékonyan csökkentve a falásrohamok számát.
Résztvevő 3 azonban már az operáció előtt elkezdte szedni a tirzepatidot, amelyről kiderült, hogy teljesen elnémította az ételzajt az agyában. Az NAc aktivitása szinte teljesen leállt, a sóvárgás megszűnt, az impulzív nassolások és rendelgetések abbamaradtak. Ám nagyjából öt hónap elteltével az éhség és az agyi aktivitás visszatért a régi, erős szintre – a gyógyszer hatása tehát csak átmeneti volt.
Mit tud a tirzepatid, és mit nem?
A Mounjaro (tirzepatid) eredetileg 2-es típusú diabétesz kezelésére kifejlesztett gyógyszer: glükagonszerű peptid-1 (GLP-1) és glükózdependens inzulinotrop peptid (GIP) receptoragonista. Bár kezdeti eredmények szerint segíthet az impulzív evési zavarokban is, a kutatók óvatosságra intenek: a jelenlegi GLP-1- és GIP-agonistákat valójában nem optimalizálták az ilyen viselkedések kezelésére.
Ezenfelül a megfigyelés csak néhány alanyon, sőt, az agyi aktivitás-változással összefüggő adatok egyetlen páciensen alapulnak. Mindeközben a gyógyszer hatásának kifulladása arra utal, hogy hosszabb távú, célzottabb megoldásokra van szükség az evészavarok és a kóros elhízás kezelésében.
A következmények messzire nyúlnak
Az ilyen gyógyszerek kétségtelenül forradalmi változást hoztak a 2-es típusú cukorbetegség és az elhízás kezelésében – akár 10–15 kg testsúlycsökkenést eredményezhetnek. Ám míg sokan számolnak be arról, hogy csökken az ételzaj, a Mounjaro nem csodaszer, és főképp nem tartós megoldás a falászavarban vagy kényszerevésben szenvedők számára.
Az eredmények ugyanakkor új kutatási utakat nyitnak: az agyi elektródák valós idejű megfigyelése és stimulálása egyszer akár hosszú távú, biztonságos terápiát is kínálhat. A gyógyszer és az agyi stimuláció kombinációja jelentheti a jövőt azoknak, akik évek óta hiába küzdenek az ösztöneikkel – de addig még sok a kutatnivaló.
