Stabil rekordméret évmilliókon át
A Cambridge-i Egyetem kutatói és együttműködő paleontológusok Venezuela területén több száz fosszilis csigolyát vizsgáltak meg, legalább 32 egyed maradványait azonosítva. Ezek és a további dél-amerikai leletek alapján bebizonyosodott, hogy a mai anacondák mérete nemhogy kiemelkedő, hanem évmilliók óta lényegében változatlan: a legkorábbi (12,4 millió éves) példányok is már 4-5 méteresek voltak. Ezután sem nőtt tovább a testméret, sőt, az általános felmelegedés sem kényszerítette még nagyobbra a fajt. Noha az anacondák testmérete nem nőtt a melegebb korszakokban, élőhelyük jóval kiterjedtebbé vált a középső miocén idején, mivel Dél-Amerika északi része akkoriban nagyon hasonlított a mai Amazonas-vidékre.
A túlélés kulcsa: rugalmas élőhelyek
Az anacondák kitartását részben a megfelelő vizes élőhelyek biztosították: ma is mocsarakban, nagy folyókban – például az Amazonason – élnek, ahol bőséges a táplálék (például halak és kapibarák). Más ősi gigászok a globális lehűlés és a zsugorodó élőhelyek miatt tűntek el, de az anacondák ellenállóképessége páratlan. Jó példa erre, hogy a kutatók az ősállapot-rekonstrukció módszerével még a közeli rokon fajokra (például a fákban élő boára, szivárványboára) is visszavezették az átlagos testhosszt, és így is rendre 4-5 méteres eredmények születtek.
Mítosz a többméteres óriásokról
Sokan feltételezték, hogy a klímacsúcsokkal járó melegben az anacondák 7-8 méter fölé is nőttek, ám a fosszíliák nem igazolják ezt. A műszaki fejlődésnek köszönhetően első alkalommal sikerült jelentős mennyiségű maradványt begyűjteni és pontosan meghatározni a méretüket: az egyes csigolyák hossza remekül jelzi a teljes test méretét, így a kihalt és ma élő példányokat is ugyanazzal a módszerrel lehetett megmérni. Az eredmények egyértelműek: az anacondák fejlődésük kezdetétől máig szinte változatlanul hatalmasak, ami a túlélésük fő záloga lett.
