A sír feltárásának nehézségei
Tutankhamon sírját 1922-ben, a Királyok Völgyében fedezte fel Carter és főként egyiptomi munkásokból álló csapata. A sír előkamráját csak évek alatt sikerült kiüríteni és leltárba venni, részben Carter és az egyiptomi kormány közötti feszültségek miatt. A múmia feltárására 1925-ben került sor, amikor az egyiptomi régészet iránti szenvedély újabb hulláma söpört végig a világon.
Szétbontott királyi test
Mikor Carterék felnyitották a belső koporsót, Tutankhamon testét fekete, kemény gyantával a koporsóhoz odaragasztva találták – ezt a ráöntött anyagot a temetési szertartás során használták. Carter hiába próbálta óvatos módszerekkel eltávolítani a testet, végül forró késekkel leválasztották a fejet, elválasztották a karokat, a kezeket és a lábakat, a törzset is feldarabolták. A végtagokat aztán visszaragasztották, hogy a test egyben levőnek tűnjön – ám ezzel csak elfedték az összevissza szabdalt maradványt.
Félretájékoztatás és elhallgatás
Mindezt Carter hivatalos beszámolóiból és még magánjegyzeteiből is kihagyták. A brutális vizsgálatok tényéről egyedül Harry Burton régészeti fotográfus képei tanúskodnak, amelyeken a múmia fejének leválasztása jól látható. Ezzel szemben Carter 1927-es könyvében, a Tutankhamon sírja (The Tomb of Tut-Ankh-Amen) című műben gondosan becsomagolt fejű, épnek látszó test fotóját közölte, hogy a közönség számára szalonképesebb képet mutasson.
Etikai kérdések a régészetben
A jubileum ürügyén nemcsak Tutankhamon sírjának megtalálását érdemes ünnepelni, hanem az etika kérdésein is érdemes elgondolkodni. A múmia megcsonkítása, amelyet a hivatalos történetek jótékony homályban hagytak, rávilágít arra, mennyire árnyalt a régészet története: a fényesen csillogó arany mögött sokszor kegyetlenség és kétségek lapulnak. Carter a naplójában ugyan történelmi napként ünnepelte 1925. november 11-ét, a múmiáról fennmaradt tények alapján azonban mindez sokkal sötétebb árnyalatot kap.
