Rádiógalaxisok nyomában: úttörő mérési módszerek
A kutatók, Lukas Böhme vezetésével, nem kevesebbre vállalkoztak, mint a Naprendszer mozgásának pontos meghatározására, mégpedig világszerte elhelyezett rádiócsillagászati hálózatok segítségével. Ezek a távoli galaxisok – amelyek intenzív rádiójeleket sugároznak – lehetővé teszik, hogy ne csak a látható tartományban, hanem a por- és gázfelhőkkel eltakart rejtett régiókban is mérjék a világegyetem szerkezetét. Ahogy a Naprendszer szeli az univerzumot, egyfajta rádiós “ellenszelet” generál: utazási irányban több rádiógalaxist érzékelünk. E különbség azonban hihetetlenül parányi, ezért csak fokozott pontossággal, több hálózat adatainak kombinálásával lehet kimutatni.
Mindezek dacára a mostani összevont mérési és feldolgozási módszerrel öt szigma feletti, azaz kiemelkedően erős statisztikai bizonyíték született arra, hogy valami nem stimmel az eddig elfogadott kozmológiai modellel. Ez azonban nem az egész történet: a csapat a bizonytalan tényezők kezelésére is egy új matematikai módszert dolgozott ki, amely a galaxisok összetettebb struktúráját is figyelembe veszi.
Kihívás a kozmológiának
A mért eltérés, vagyis az úgynevezett dipólusjelenség, 3,7-szer nagyobbnak bizonyult, mint amit az eddigi standard kozmológiai modell jósolt volna. Ez a modell abból indul ki, hogy az anyag eloszlása nagyléptékben egyenletes – most viszont vagy az derül ki, hogy mozgásunk rendkívül gyors, vagy hogy a galaxisok eloszlása aszimmetrikusabb, mint vártuk. Különösen fontos kiemelni, hogy hasonló, megmagyarázhatatlan eredményeket más, független kvazár-megfigyelések is hoztak – kizárva a mérési hiba lehetőségét.
A vizsgálatok rámutatnak arra, mennyire átrendezheti ismereteinket egy új mérési technika, és mennyi megválaszolatlan kérdés maradt még az univerzumban. Mindezek dacára a felfedezés ereje abban rejlik, hogy közelebb visz bennünket a világegyetem valódi arcának megértéséhez.
