Különleges kehely az ókorból
Az Ain Samiya-kehely az egyetlen ilyen műalkotás a Levante térség bronzkori időszakából. Felületét bonyolult, jelenetekből álló díszítés fedi, amelyek értelmezését nehezíti, hogy egy része sérült, így a teljes képsorozat nem ismert. Külön figyelmet érdemel, hogy az egyik jeleneten félig emberi, félig állati alak látható, kezében növényeket tart, lábai pedig két bika fejként ágaznak szét. Közöttük egy csillag alakú rozetta, amely minden bizonnyal égi szimbólum. A jelenetben magas, tekergőző kígyó is megjelenik.
A következő, későbbi jeleneten már két emberi figura tart egy sarlót formázó félholdat, amelyben arccal ábrázolt napkorong ragyog. A kígyó most kevésbé fenyegető, nyugodtan hever a félhold alatt.
Az Enúma Elis mítosz helyett kozmikus rend
Korábban főleg Yigael Yadin régész gondolta úgy, hogy a jelenetek a később összeállított Enúma Elis (Enuma Elish) mítosz korai változatát ábrázolják, ahol Marduk isten legyőzi a Káosz istennőt, Tiamatot, majd testéből megalkotja az eget, a földet és az embereket. Azonban a kehelyen semmilyen harc vagy erőszak nem jelenik meg, ráadásul az Enúma Elis mintegy ezer évvel később jelent meg, mint amikor ezt a kelyhet készítették.
A legérdekesebb rész még csak ezután jön: a legfrissebb tanulmány szerint ezek a jelenetek épp a kozmikus rend békés megteremtését írják le. Az első képen káosz uralkodik, és a napistenség – a kis rozetta – még csak most születik. A következő jelenetben a Nap már ragyogó arccal mutatkozik, előtérbe kerül, és a kozmosz rendezettebbé válik. Fontos, hogy az istenalakok a két jelenetben ugyanakkorák; méretük változatlan, viszont öltözékük elegánsabbá, modernebbé válik, sőt apró ráncok is megjelennek a nyakukon. Még a kígyón is látszik az idő múlása: a káosz idején büszkén emelkedik, a rend idején viszont alázatosan meghajol.
Párhuzamok a térség mítoszvilágaival
A kutatók több ponton rávilágítanak az ókori kelet-mediterrán művészetek közötti párhuzamokra. Az égi hajót formázó félhold, a bikafejű lények és a kígyó mind megtalálhatók például Egyiptom, Mezopotámia és Anatólia teremtésábrázolásaiban is. Kiemelt példaként hozzák fel I. Szeti fáraó szarkofágját és a híres hettita Yazılıkaya szentély bikaférfi-domborművét. A kehely ikonográfiája ezért is utalhat egy általános, Mezopotámiából kiinduló mitológiai hagyományra, és feltételezhető, hogy déli-mezopotámiai mester készítette Észak-Mezopotámiában vagy Szíria északi részén, ahol elegendő ezüst állt rendelkezésre.
Nyitott kérdések és kételyek
Az elképzelés azonban nem minden kétséget eloszlató. A kehely feltárásának pontos körülményei rosszul dokumentáltak, maguk a képek pedig inkább ikonográfiai kapcsolatokból, mint konkrét feliratokból értelmezhetők. Több tudós, köztük Mark Smith bibliakutató is megjegyezte, hogy elképzelhető: a jelenetek akár más közeli mítoszokat – például a Baál-ciklust – idéznek fel, ráadásul nem biztos, hogy egyáltalán teremtéstörténet ábrázolásáról van szó.
Továbbra is izgalmas kérdés tehát, pontosan milyen kozmikus történetet rejt a kehely különös világa. Ami biztos: új értelmezéseivel ismét megmozgatta a régészet és a mítosztörténet világát.
