
Az ötlet születése
Évezredeken keresztül a geometria a körülöttünk látható, euklideszi tér vizsgálatát jelentette. Ebben a térben a legrövidebb út két pont között egyenes, a háromszög szögeinek összege 180 fok, a klasszikus analízis eszközei pedig könyörtelenül működtek. Az 1800-as évek elején viszont egyes matematikusok elkezdtek olyan tereket vizsgálni, amelyek már nem síkak, hanem például gömbölyűek vagy nyereg alakúak. Ilyen görbült terekben a párhuzamos egyenesek metszhetik egymást, a háromszögek szögeinek összege eltérhet a 180 foktól, és az analízis is egészen mássá válhat.
Különösen fontos kiemelni, hogy a matematikai közösség eleinte nehezen fogadta el ezt a drámai szemléletváltást. A geometria definíciója évszázadokig szorosan kötődött a fizikai térhez – egy dimenzióban az egyeneshez, kettőben a síkhoz.
Riemann mindezt továbbgondolta, és az 1850-es években, doktoranduszként, Gauss (a korszak egyik legnagyobb matematikusa) vezetése alatt kiterjesztette a felületek, majd terek vizsgálatát bármennyi, akár végtelen dimenzióban gondolkodva. A göttingeni egyetemen tartott 1854-es, minden elemében bátor és vadonatúj szemléletű előadásában a geometria alapjait teljesen új megvilágításba helyezte. Bár a kortársak nagy része közvetlenül nem értette, később Henri Poincaré-nál, és főként Einstein általános relativitáselméletében is alapfogalom lett. Következésképpen mára a modern matematika egyik alaptétele.
Mit értünk sokaság alatt?
A sokaság fogalmának lényege, hogy minden apró részlete úgy néz ki, mint az általunk megszokott euklideszi tér, de nagy léptékben mégis lehet bármilyen bonyolult a szerkezete. Egy kör például egydimenziós sokaság: ránagyítva bárhol egyenesnek látszik. Egy két irányban kúp formában összekötött dupla kúp viszont már nem sokaság.
Különösen fontos kiemelni, hogy az ilyen „helyben sík” szerkezet lehetővé teszi, hogy a nehezebb, globális szerkezet helyett kis részekben, jól ismert módszerekkel, például klasszikus analízissel dolgozzunk. Ez óriási előnyt jelent a matematikai problémák megoldásában.
A sokaságokat általában fedésekre, átfedő tartományokra (ún. chartokra) bontják, amelyek mindegyike olyan kicsi, hogy euklideszi térként kezelhető. Ezeket az információkat – hogy melyik tartományban hogyan értelmezhető a geometria, illetve hogyan kapcsolódnak az egyes tartományok egymáshoz – egy „atlaszba” rendezik. Így akár bonyolult, nagydimenziós vagy görbült terek is minden ponton helyettesíthetők egy egyszerűbb, sík résszel, majd a részmegoldásokat összefűzve lehet feltérképezni a teljes sokaságot.
Sokaságok a gyakorlatban
A sokaságok nem csupán a matematika, hanem a fizika és az adattudomány legfontosabb fogalmi alapját adják. Einstein általános relativitáselméletében például a téridő négydimenziós sokaságként jelenik meg, a gravitáció pedig a sokaság görbületeként értelmezhető. De a mindennap tapasztalt 3D tér is ilyen sokaság – a benne élők számára mindenütt euklideszi, miközben globális szerkezete lehet egészen más.
Még azokban az esetekben is, amikor elsőre nem tűnik fel, hogy sokaságokról van szó, a fizikusok és matematikusok gyakran átfogalmazzák problémáikat a sokaságok nyelvére, mert a jól kezelhető helyi szerkezet segíti a megoldást. Egy dupla inga például – amikor egy inga végére rögzítünk egy másikat – rendkívül bonyolult mozgásokat végezhet, nehéz modellezni a viselkedését. Ha viszont csak két szöggel (egy-egy kar helyzete) írjuk le, akkor a mozgás összes lehetséges állapota egy tórusz (fánk alakú sokaság) pontjaival feleltethető meg. A tóruszon egy-egy pont egy állapotot, egy út egy mozgássorozatot jelent – így a fizikai kérdések könnyebben, geometrikusan vizsgálhatók. Hasonlóan jár el a modern robotika, a kvantumfizika vagy az áramlástan is.
Különösen fontos kiemelni, hogy az algebrai egyenletek megoldásainak összessége is sokaságként kezelhető; ezáltal megérthetővé válik, milyen a szerkezetük, vagy hogyan viselkednek a nagy adathalmazok, például az agy több ezer idegsejt aktivitásából származó mérések.
Következésképpen a sokaságok nélkül a modern tudomány el sem képzelhető. Ahogy a számok mindenütt ott vannak, a sokaságok is mindenhol alapvetőek – nélkülük nem lenne általános relativitás, modern algebra vagy éppen adatelemzés. Az univerzum titkos térképe, amelyet helyi sík tapasztalatainkból globális szabályszerűségekké tudunk formálni.
