Mechanikus csapdák helyett építészeti trükkök
Noha a kalandfilmek előszeretettel ábrázolnak veremcsapdákat és rejtett köteleket, valójában ilyesmiket nem találtak a piramisokban. Az egyiptológusok szerint, még ha lett is volna ilyen, egy jól szervezett rablócsapatban legfeljebb egy vagy két ember esett volna bele, de sosem tudták volna mindannyiukat megállítani. Ráadásul a nagy sírkamrákba és folyosókba egyedül úgysem lehetett behatolni, ehhez együttműködő csapatokra volt szükség.
A piramisokat elsősorban álfalakkal, bonyolultan lezárt bejáratokkal, befalazott folyosókkal és óriási, lecsúsztatható kőtömbökkel védték. Ezek a „zárások” már önmagukban is életveszélyesek voltak: az 1950-es években például Zakaria Goneim régész csapatából egy munkást agyonnyomtak az összeomló kövek a szakkarai Szekhemkhet-piramis főfolyosójában, két másik pedig megsérült.
Varázsszövegek és brutális büntetés
A piramisok belső falaira gyakran mágikus erejű varázsigéket véstek. Ezek nem kifejezetten átokként, hanem a fáraó túlvilági védelmeként szolgáltak, például ilyen szövegekkel: „A szellem ragadja magával mindazokat, akik gyűlölik [a fáraót], és akik rosszat szólnak a nevéről.”
Fontos megjegyezni, hogy a legnagyobb veszélyt mégsem a fizikai akadályok, hanem a kegyetlen ókori büntetés jelentette. Ha valaki lebukott, az orrát és a fülét is levágták, majd karóba húzták – erről fennmaradtak az i. e. 12–11. századi történeti utalások.
Hiábavaló erőfeszítések
Noha mindezek a védelmek komoly akadályt jelentettek, a legtöbb piramist – például a híres Kheopsz-piramist is – már az ókorban vagy a középkorban, azaz 500 és 1500 között kifosztották. Érdekesség, hogy később, a XVIII. dinasztia idejétől kezdve (i. e. 1550–1295) a fáraókat már nem piramisokban, hanem a Királyok Völgyében temették el, mert úgy gondolták, így biztonságosabb, de ez sem vált be: szinte mindegyik sírt feltörték, Tutankhamon (Tutankhamun) híres sírja ritka kivétel.
Mindent összevetve, a piramisok védelmét sosem az Indiana Jones-filmekben látott halálcsapdák adták, hanem a brutális kőfalak, elrejtések és az emberi kegyetlenség. A legendák alapját leginkább a filmek és játékok fantáziája teremti meg, nem pedig a valóság.
