Az OBBBA és a munkavégzési feltételek buktatói
Az úgynevezett Egy Nagy Szép Törvény (One Big Beautiful Bill Act – OBBBA), amely a közelmúlt egyik nagy amerikai egészségügyi törvénycsomagja volt, kifejezetten azzal a céllal született, hogy a munkaképes felnőttek Medicaid támogatását munkavégzési feltételhez kösse. Ezzel azonban több millió embert tehetnek ki annak, hogy elvesztik az egészségügyi ellátásukat, annak ellenére, hogy többségük már most is dolgozik – vagy teljesíti a feltételeket, csak éppen nincs kapacitásuk vagy idejük félévente bizonygatni ezt az állami bürokráciának. Nem elhanyagolható tényező, hogy a rendszer egészét iszonyatosan lelassítja, miközben az egészségügyi költségekkel kapcsolatos valódi problémákat nem oldja meg.
Kik a költségesek a rendszerben?
Érdemes tisztán látni: a Medicaid legnagyobb kiadásai a betegekhez, nem pedig az egészségesekhez köthetők. A rendszerbe való bekerülés szinte semmibe sem kerül – egy egyszerű adatbázis-frissítés és egy levelezőlap. A valódi tételek ott jelentkeznek, amikor valakinél életveszélyes baleset, daganatos betegség, krónikus kór vagy más súlyos egészségügyi állapot lép fel – vagyis amikor ténylegesen igénybe veszi az egészségügyi szolgáltatásokat, például kórházi ápolást, kemoterápiát, gyógyszereket.
Ugyanez igaz a magánbiztosítóknál is: a pénz 80 százaléka a legbetegebb 20 százalék kezelésére megy el. Így teljesen életszerűtlen arra számítani, hogy ha egészségeseket zárunk ki a Medicaidből, azzal komoly összegeket takarítunk meg. Egyszerűen nincs mire – az ő éves költségeik néhány tíz-húszezer forint (évi párszáz dollár, átszámolva 20–60 ezer forint) nagyságrendűek egy állapotfelmérés vagy szűrővizsgálat miatt.
Mi történik, ha a betegektől vonjuk meg az ellátást?
Ha ténylegesen pénzt szeretnénk megtakarítani, akkor kizárólag a súlyos betegek ellátásától kellene megvonni a támogatást. Ez azonban erkölcsileg védhetetlen és politikailag is öngyilkos lépés lenne. Egyszerűen arról van szó, hogy ha valaki cukorbeteg vagy rákos, az ő ellátásán lehet jelentős összegeket spórolni – de ez tulajdonképpen nem más, mint megfosztani őket az életmentő kezeléstől. Leegyszerűsítve: vagy hagyjuk őket meghalni, vagy fizetjük a kezeléseiket.
Nem elhanyagolható tényező, hogy az amerikai jogszabályok szerint életveszélyben senkit nem lehet visszautasítani a sürgősségi osztályokon. Ha például valaki balesetet szenved, és nincs biztosítása, akkor is ellátják a kórházban, majd az állam utólag fizeti ki helyette a gyógyítás költségeit – gyakran sokkal drágábban, mintha eleve biztosítva lenne.
Az adminisztratív csapda
Az új rendszer így oda vezet, hogy az emberek csak addig maradnak ki a Medicaidből, amíg meg nem betegednek – majd vagy visszakerülnek a támogatottak közé, vagy állami kényszerellátásban részesülnek, mert az egészségügyi vészhelyzet ezt előírja. Ez közben rengeteg stresszel, felesleges bürokráciával jár, és leginkább: eredménytelen spórolási kísérletet jelent a társadalom számára. Maga a rendszer is ösztönzi, hogy sokan elhanyagolják a rutinvizsgálatokat, kimaradjanak a krónikus betegségük megfelelő gondozásából, így az állam végül még többet fizet, amikor a baj már súlyosabb.
A fentiek tükrében
Összességében tehát, miközben vonzónak tűnhet a gondolat, hogy egészségeseket kizárva a Medicaidből lehet pénzt megtakarítani, ez egy hamis illúzió. Ha valóban spórolni akarunk, azt csak úgy lehet, ha a betegektől tagadjuk meg a kezelést – és ha ezt akarjuk, akkor mondjuk ki őszintén. Ha viszont nem akarjuk, hogy az emberek meghaljanak betegségben, úgyis az egészségügy fogja állni a költségeket – akár közvetlenül Medicaid formájában, akár utólag, a kórházi ellátás számláin keresztül. Jobb tehát, ha mindenki biztosított marad.
