Óriási jégszemek: a hő és a jég ellentéte
2020. május 8-án példátlan esemény történt Cabiaóban, ahol a feljegyzett legnagyobb, akár 5 cm átmérőjű jégdarabok hullottak az égből, meghaladva a golf labdák méretét. Lényeges, hogy ezeket a jégveréseket általában kora délután, a legnagyobb felszíni meleg idején észlelték. Az extrém meleg intenzív légáramlást indít el, amelynek során a forró, nedves levegő akár több kilométer magasan is felszáll a légkörben. Ezekben a magasságokban a vízcseppek jégkristályokká fagynak, majd az egyre nagyobb jéggömbök hullanak le. Azonban a légmozgás önmagában nem elég – a középső légrétegek szárazsága is kulcsszerepet játszik, mivel javítja a jégkristályok túlélési esélyeit, felgyorsítva útjukat a föld felé, így kevésbé olvadnak el a meleg rétegekben.
Két évtized, új felismerések
A kutatás a 2006 és 2024 közötti időszakot ölelte fel, és kimutatta, hogy a legtöbb jégverés március és május között fordul elő, amikor az országon belül a legmagasabb hőmérsékleteket mérik, és a légköri viszonyok is kedveznek a zivatarok kialakulásának. Leggyakrabban Luzon szigetén észleltek jégveréseket, viszont a legnagyobb jégdarabokat a Visayas és Mindanao térségében rögzítették, ahol a délnyugati monszun kevésbé befolyásolja a helyi viharokat, ezért ezek a trópusi helyi zivatarok tovább fennmaradhatnak.
Különleges szerepben a lakosok és a közösségi média
A tudósok nemcsak meteorológiai műszerekből, hanem önkormányzati nyilvántartásokból, híradásokból és geolokációval ellátott közösségi médiás bejelentésekből dolgoztak. Mivel az országban kevés a felszíni időjárás-figyelő állomás, a lakosok által feltöltött fotók és videók pótolhatatlan szerephez jutottak. Ez a lakossági adatszolgáltatás, az úgynevezett „citizen science” új dimenziókat nyitott az időjárási anomáliák, köztük a jégverések feltárásában.
Milyen jövő vár a Fülöp-szigetekre?
A globális éghajlatváltozás miatt extrémebb időjárásra lehet számítani. A kutatás ezért hangsúlyozza annak fontosságát, hogy országszerte fejlesszék az előrejelző rendszereket, nemcsak a tájfunokra és árvizekre koncentrálva, hanem olyan ritkább, de annál kiszámíthatatlanabb jelenségekre is, mint a tornádók, víztölcsérek vagy a jégverés. Mindezek tükrében a közösségi részvétel és az időben beérkező digitális bejelentések elengedhetetlenek a gyors riasztási rendszerek működtetéséhez, így a helyi közösségek felkészültebbek lehetnek a jövő szélsőséges viharaira.
