Az újjáéledt Pompeii: se város, se vidék
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy Pompeii újjáalakuló közössége inkább egy ideiglenes lakótelepre, mai szóval favellára vagy táborszerű településre hasonlított, mint valódi városra. A visszatérők főként olyanok voltak, akiknek nem volt hová menniük, vagy nem tudtak máshol új otthont teremteni. Sokan csupán az értékek után kutatva, kényszerből kerestek menedéket a romok között. Nem létezett sem szervezett városvezetés, sem rend, sem szabályosság – az épületek felső szintjein már-már anarchikus nyomor uralkodott.
Régészeti nyomok és népességmozgás
Mindezek dacára a régészek sokáig figyelmen kívül hagyták az újratelepülésre utaló jeleket: a korábbi feltárások során inkább a drámai freskókat, értékes műkincseket és a hamu alatt talált testeket keresték, így számos későbbi lakónyom dokumentáció nélkül eltűnt. A mostani kutatások azonban igazolták, hogy az itt élők legalább 400 évig lakták Pompeii romjait – egészen a Kr. u. 5. századig. Elképzelhető, hogy a végső elvándorlást az 472-es újabb vulkánkitörés okozta, de ehhez további bizonyítékokra van szükség.
A túlélők sorsa és Pompeii végső alkonya
Összefoglalva: a Vezúv kitörése után Pompeii és a szomszédos Herculaneum lakóinak többsége más dél-olaszországi városokban, például Nápolyban, Cumaéban, Ostiában vagy Puteoliban talált menedéket. Bár a város kétharmadának feltárása során mintegy 1300 ember holttestét fedezték fel, rengetegen valószínűleg a vidéken veszítették életüket – a pontos létszám örökre rejtve marad. Pompeii soha nem tért igazán magához, és bár 400 évnyi kalandos újrahasznosítás után lassan ismét elhagyatottá vált, legendás múltja és pusztulása örökre beíródott a történelembe.
