Levegővel vagy anélkül?
Fontos különbséget tenni aközött, hogy egy faj meddig tud önként a víz alatt maradni, illetve meddig bírná túlélni, ha víz alá szorulna. A valódi “levegővisszatartók” kizárólag azok az állatok, amelyek tüdővel lélegeznek, például emlősök, egyes teknősök és néhány kétéltű (a békák azonban a bőrükön keresztül is vesznek fel oxigént). A kopoltyús lények, mint a halak, egyszerűen a vízből szívják fel az oxigént.
Az igazi rekorder mégsem valamelyik nagytestű tengeri élőlény, hanem egy szerény hüllő: a Blanding-féle teknős (Blanding’s turtle, Emydoidea blandingii). Ezek az édesvízi teknősök télen a folyók és tavak fenekén, vastag jégréteg alatt akár hónapokig is kibírják, mivel brumációba, vagyis egyfajta téli “hüllőhibernációba” vonulnak. Ilyenkor testhőmérsékletük csökken, anyagcseréjük lelassul, és minimális oxigénnel is elvannak, így akár hetekig is egyhuzamban a víz alatt maradnak. Van azonban egy csavar: a teknősök kloákájukkal, vagyis tápcsatornájuk speciális nyílásán keresztül nagyon lassan, de képesek kis mennyiségű oxigént felvenni – tehát kicsit csalnak.
Nagy test = hosszú merülés
Minél nagyobb egy állat, annál hosszabb ideig tudja visszatartani a levegőjét. Ennek oka, hogy a nagyobb testekben több oxigén raktározható, ráadásul anyagcseréjük testtömeg-egységre vetítve kevesebb oxigént használ fel, mint a kisebb testűeké. Ezért a legnagyobb verseny a tenger óriásai között zajlik.
Az eddigi csúcsot egy Cuvier csőrösbálna (Cuvier’s beaked whale, Ziphius cavirostris) tartja, amely 222 percig, tehát több mint 3 óra 40 percig bírta a víz alatt. Egy másik hasonló faj, az Arnoux csőrösbálna (Arnoux’s beaked whale) 153 percig merült, míg egy ámbráscet (sperm whale) 138 percig bírta egyhuzamban. Ezek a bálnák különféle fiziológiai trükköket alkalmaznak: lelassítják a szívverésüket, bizonyos szerveik működését átmenetileg leállítják, és vérkeringésüket a létfontosságú szervekhez irányítják. Izmaikban és vérükben extra mennyiségű oxigénkötő fehérje (mioglobin, hemoglobin) található, így hatalmas oxigénraktárral vágnak neki minden merülésnek. Ha minden oxigén elfogy, anaerob (oxigén nélküli) anyagcserére váltanak, ám ennek mellékterméke a tejsav – ők azonban sokkal jobban viselik a tejsav-felhalmozódást, mint az ember.
Az elefántfókák, ha ragadozók közelednek, kétórás merülésre is képesek, de ez extrém kivétel, nem a hétköznapi viselkedésük.
Az igazi győztesek: hüllők és teknősök
Bár a bálnák és fókák lenyűgözőek, a leghosszabb dokumentált merülés világrekordere egy álcserepesteknős (álcserepes teknős, loggerhead sea turtle, Caretta caretta): 610 percig, vagyis 10,2 órán át maradt a víz alatt. Világszerte több méréssel is igazolták, hogy egyes tengeri teknősfajok akár 8 órát is képesek egyhuzamban lent tölteni. Az ilyen nagy hüllők, mint a tengeri teknősök és krokodilok, szintén oxigéntárolási technikákkal és lassú anyagcserével spórolnak, viszont előnyük, hogy nem kell testük melegen tartásához energiát felhasználniuk – ezért fogy ugyanannyi táplálékból sokkal kevesebb oxigénük.
A végeredmény: a teknősök és nagy hüllők messze túlszárnyalják a bálnákat és más emlősöket, amikor arról van szó, ki tud tovább a víz alatt maradni egyhuzamban.
Miért pont ők?
A hosszú merülések titka tehát a testméret, a hidegvérűség, az oxigén raktározásának képessége, sőt néha egy kis csalás is a testi nyílásokon át. A hüllők, főként a teknősök, a vízi levegővisszatartás bajnokai, de a bálnák fiziológiája is bámulatra méltó – még ha néha vesztesként is kerülnek ki ebből a furcsa, víz alatti versenyből.
