Edison nikkel–vas-akkumulátora újjászületett
A 20. század elején az elektromos autók vezettek: ólom–sav akkumulátorral hajtották őket, de csak 50 kilométert bírtak egy töltéssel, ezért végül a benzinmotoros járművek győztek. Thomas Edison azonban hitt abban, hogy a nikkel–vas akkumulátor akár 160 km-re is képes lehet, ráadásul hosszú élettartamot ígért és hétórás töltési időt. Ma egy nemzetközi kutatócsoport újratervezte ezt a típust, természetes példákból merítve ihletet: ahogy a kagylók kemény héját vagy a csontjainkat a fehérjék adják, úgy ők is marhahúsból származó fehérjéket és grafén-oxidot használtak, majd nikkel- és vasrészecskéket ültettek bele. Az eljárás végén egy levegős, rugalmas szerkezet jött létre, amelynek felülete jelentősen megnőtt – mindössze öt nanométeres fürtökben, így jóval nagyobb lett a reakciófelület.
Az eredmény? Másodpercek alatt feltölthető prototípus, amely több mint 12 000 ciklust (vagyis körülbelül 30 évnyi napi töltést) kibírt. Az energiasűrűség még most sem éri el a lítiumion-akkuk szintjét, de a kutatók szerint tökéletes lehet tartalékolásra napelemparkok vagy más megújuló források mellett.
Egy rejtélyes csillag, ami fekete lyukká vált
2014-ben az Androméda-galaxis egyik óriáscsillagát erős infravörös fényjel kísérte, így több kutató is figyelni kezdte. 2016-ra viszont az égitest hirtelen elhalványult, s azóta csak a közép-infravörös tartományban látható. Feltételezték, hogy szupernóva-robbanás nélkül kollabált közvetlenül fekete lyukká – ilyen méretű csillagoknál ez rendkívül ritka.
A magyarázat az lehet, hogy miközben a gravitáció összehúzza a csillagot és neutroncsillag keletkezik, a szokásos neutrínó-robbanás ezúttal nem tudta elszakítani a csillag külső rétegeit. Ehelyett minden anyag visszahullott a magba, és egyből fekete lyuk született szupernóva nélkül. A kutatók szerint a konvekció, vagyis az anyag áramlása akadályozhatta meg a szétrepülést – a külső gázok gyors mozgása és a belső anyag keringése végül port és gázt hagyott a fekete lyuk körül, amely évtizedeken át halványan dereng. Ez a felismerés új kategóriát teremthet az ilyen, „csendes” összeomlásokból születő objektumoknak.
Okos alsónadrág: a fingtudomány forradalma
Az igazság az, hogy mindenki fingik, de orvosi szempontból eddig nehezen volt mérhető, hogy mennyi tekinthető „normálisnak”. Erre kínál most megoldást a Marylandi Egyetem kutatócsoportja: kifejlesztettek egy kisméretű eszközt, amely elektrokémiai szenzorokkal bármelyik alsónadrágra rögzíthető, és éjjel-nappal méri a puffogásainkat – akár alvás közben is.
Korábban legfeljebb önbevallásos vagy rendkívül invazív módszerekkel gyűjtöttek adatokat, így talán nem meglepő, hogy a mostani vizsgálat sokkal magasabb értékeket mutatott: egy egészséges felnőtt átlagosan 32-szer enged ki gázt egy nap alatt (szemben a régi, 14-es átlaggal). Az egyéni variációk óriásiak: van, aki csak négyszer, más akár 59-szer is szellent naponta. Ennek következtében most egy nagyobb mintájú vizsgálat indul, ahol a kutatók az étrendet és a bélmikrobák összetételét is összevetik az Emberi Puffogás Atlasza (Human Flatus Atlas) programban.
Hóemberek a Naprendszer peremén
A Neptunuszon túl húzódó Kuiper-öv tele van ősi apró objektumokkal – köztük olyanokkal is, amelyek két összeolvadt gömböt formáznak, akárcsak egy hóember. Ezek, az úgynevezett kontakt-binárisok, a korai Naprendszer lassan formálódó anyagából keletkeztek. Most a Michigani Állami Egyetem kutatói modellezték, hogyan jönnek létre ilyenek.
A legelfogadottabb elmélet szerint miközben a „hógolyóként” növekvő kisbolygókat szétszakítja a forgás, két különálló test kering egymás körül, majd a gravitáció hatására lassan egymásba ütköznek és összeolvadnak. A Kuiper-öv ritkasága miatt valószínűtlen, hogy ezek a már kész „hóemberek” újabb ütközésben szétesnének, ezért is annyi maradt fenn belőlük.
Ókori társasjáték: MI segít a megfejtésben
Bőven akadnak olyan régészeti leletek, amelyek játékra utalnak – például az egyiptomi Senet, a római Ludus Latrunculorum vagy a Közel-Kelet 4000 éves Ur királyi játéka (Royal Game of Ur). De sok ősi játék szabályrendszere homályba vész. Itt lép be a MI, amely most egy különleges római korú kőlap rejtélyét segített feltárni.
A hollandiai Heerlenben őrzött sík kövön geometrikus mintát észleltek, és elkopott sávokat találtak – utalva arra, hogy kavicsokat, bábukat tologattak rajta. A kutatók MI-ügynököket eresztettek össze különböző szabályváltozatok alapján (amelyeket ismert ókori játékokból merítettek), és kilencféle „blokkolós” játéktípust azonosítottak. Az új, Ludus Coriovalli nevű játék azonban egyedi lehet, bár hasonló mintájú másik leletet eddig nem találtak.
Az idegsejtes számítógép Doomot játszik (Doom)
Négy éve a Cortical Labs tálban nevelt idegsejteket (DishBrain) Pongozásra (Pong) tanított: a sejtek apró elektródákon keresztül kaptak visszacsatolást, így valóban megtanulták az egyszerű játékot. Most továbbmentek: a klasszikus Doomot (Doom) – technikai értelemben a Freedoomot (Freedoom), vagyis egy szerzői jogoktól mentes változatot – bízták a sejtkultúrára. Most már Python-felület segíti a programozást: míg a Ponghoz évek kellettek, a Freedoomhoz elég volt egy hét.
A tanulás gyorsabb volt, mint a hagyományos, szilíciumalapú MI-rendszereknél, bár messze nem éri el az emberi teljesítményt. A kutatók szerint azonban az ilyen biológiai rendszerek információfeldolgozó képessége nem utánozható szilíciummal, akárhogy is fejlődik a tudomány. Ugyanez a technológia inspirálta azt is, hogy hidrogélekkel Pongot (Pong) játszanak egy hasonló környezetben.
