Előzmények és felfedezés
A köd eredetileg +9 magnitúdós fényességgel ragyog, átmérője pedig 18 ívmásodperc – ez nagyjából annyi, mint egy hajszál vastagsága 4 centiméter távolságból nézve. Az IC 418 mintegy 2000 fényévnyire van, valós mérete pedig körülbelül 0,2 fényév, vagyis 1800 milliárd kilométer. Fontos megjegyezni, hogy a planetáris ködöknek semmi közük a bolygókhoz; nevüket csupán a távcsőben látható formájuk miatt kapták. Az IC 418 száznál is több éven át, gyakorlatilag megszakítás nélkül végzett spektroszkópiai megfigyeléseinek lánca ritka és értékes adatfolyamot jelent a kutatóknak.
130 év a csillag „haláltáncában”
A legújabb kutatás elemzi az IC 418 különböző korszakaira vonatkozó adatokat az 1890-es évek vizuális és fotografikus lemezeitől kezdve a modern digitális mérésekig, beleértve a Hubble-űrtávcső (Hubble Space Telescope) felvételeit is. Az első spektrum 1893-ból származik – Campbell vizsgálta szabad szemmel, de olyan részletességgel írta le, hogy a mai kutatók is fel tudták használni. A tudósok különösen a kék tartományban jelentkező emissziós vonalakat, vagyis a hidrogén és az úgynevezett kétszeresen ionizált oxigén (OIII) jeleit vizsgálták; ez az úgynevezett „nebulium”, amelyről száz éve még azt hitték, hogy önálló elem.
Ennek a ködnek a szülőcsillaga éppen most lép át a vörös óriás fázisból a fehér törpe állapotba, miközben anyagot veszít, és „halála” után egy Föld-méretű, a Nap tömegének körülbelül 60%-ával rendelkező forró csillagmaradvány marad utána, gáz- és porburokban.
Lassabb, mint a modellek: az evolúció tetten érhető
A hosszú távú nyomon követés egyedülálló bepillantást engedett a csillag utolsó évszázadába. Kiderült, hogy az IC 418 központi csillaga 3000 Celsius-fokkal forróbb lett a felfedezése óta – 40 évente mintegy 1000 fokkal nőtt a hőmérséklete –, míg például a Nap hasonló mértékű növekedése 10 millió év alatt zajlana le. Mindezek ellenére a felmelegedés üteme még így is lassabb, mint ahogyan azt a csillagfejlődési modellek jósolják.
A szénben gazdag IC 418 különösen érdekes, mivel a csillag már a köd kilökődése előtt jelentős mennyiségű szénnel gazdagodott. A kutatók szerint a csillag eredeti tömege körülbelül 40%-kal volt nagyobb, mint a Napé, ami kevesebb, mint amit az elméletek eddig feltételeztek a szén keletkezési forrásaira vonatkozóan.
Mit jelent ez a földi élet számára?
A fentiek tükrében felértékelődik a több mint száz éves csillagászati felvételek tudományos jelentősége, hiszen ezek alapján most pontosabban átlátható, hogyan szolgáltatják a lassan kihunyó csillagok az egyik legfontosabb életépítő elemet, a szenet az univerzumba. Ez közvetetten a saját eredetünkre is hatással van. Fontos megjegyezni, hogy a múlt feljegyzései még számos meglepetést tartogathatnak: ki tudja, milyen további csillagászati szenzációk rejtőznek a rég elfeledett üveglemezeken és jegyzetfüzetekben?
