
A szókirakó csúcspontja: a legmagasabb pontszámú Boggle-tábla
A klasszikus Boggle társasjáték, amelyben 16 betűkockából kell minél több szót kirakni, még mindig magával ragadja a lelkes játékosokat – és most már a szoftvermérnököket is. Dan Vanderkam szoftvermérnök számítógépes kutatása révén sikerült megtalálni azt a Boggle-táblát, amelyen 3625 pont szerezhető, több mint ezer lehetséges szóval. Az eddigi leghosszabb szó a replastering (vakolatjavítás). Figyelemre méltó, hogy Vanderkam algoritmusa a konfigurációk osztályozásával és a „branch and bound” módszerrel bizonyította, hogy ez valóban a maximális pontszám. Noha már 1982-ben is találtak egy, több mint 2000 pontos táblát, ilyen hatékony bizonyításra eddig nem volt példa.
A karnaki templom titkos múltja
A Luxor közelében, a Nílus partján található karnaki templomegyüttes korát és eredetét évekig vita övezte, de új geológiai felmérések végre tisztázzák, hogyan és mikor jött létre a komplexum. Üledékmagok és több ezer kerámiatöredék vizsgálata alapján egyértelmű, hogy időszámításunk előtt 2591–2152 között, amikor az árvíz egy magasabban fekvő „szigetet” hozott létre a folyam közepén, ott alakult ki az első tartós település. A Nílus csatornáinak eltolódása bővítette a rendelkezésre álló területet, így a komplexum folyamatosan növekedett. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az egyiptomi teremtésmítoszokban is megjelenik a vízből kiemelkedő „ős-domb”, amit a karnaki helyszín tökéletesen illusztrál.
Marsi vízmosások: rejtélyes jégfolyók nyomában
A Mars felszínét szabdalt vízmosások kialakulására már két lehetséges magyarázat született: az egyik szerint ezeket a múltban víz okozta, amikor a vörös bolygó még lakható lehetett, a másik szerint viszont ma is kialakuló, évszakos szén-dioxid-jég rétegek felelősek értük. Lonneke Roelofs, az Utrechti Egyetem kutatója speciális laboratóriumi körülmények között bizonyította, hogy az utóbbi áll közelebb az igazsághoz. Dűnék lejtőin szén-dioxid-jégblokkokat ejtettek le, amelyek vakondhoz vagy a Dűne (Dune) homokférgeihez hasonlóan ásták bele magukat a homokba, és létrehozták a jellegzetes árkokat. Amikor a tavaszi napsütésnek köszönhetően az árnyékos dűnetetőkről leszakadó jégblokkok legurulnak, a szublimáció tovább mélyíti a vájatokat.
Így harap a kígyó: lassítva minden mozdulat
A kígyóharapások erejét és gyorsaságát sokáig nem lehetett részletesen elemezni, egészen mostanáig: ausztrál kutatók 36 különféle faj harapását figyelték meg, másodpercenként 1000 képkockás kamerákkal. A kísérletben 100 harapási jelenetet rögzítettek, ahol a kígyók meleg géltampont véltek zsákmánynak, az emberi izomszövetet modellezve. Kiderült, hogy a viperák a leggyorsabbak: a tompaorrú vipera például 710 m/s² gyorsulással, 22 mikroszekundum alatt harap, míg a haláladta (death adder) csak 2,5 m/s²-t ér el. A viperák rendszeresen ki-be húzzák fogukat a jobb szög eléréséhez, míg az elapidák, például a fokföldi korallkobra többször is megharapják áldozatukat. A kolubridák oldalra söprik állkapcsukat, hogy minél több mérget juttassanak a sebbe.
Az igazi spagettititok: mit tud a glutén?
A spagetti legtöbbször durumbúzából készül, a glutén pedig olyan rugalmas vázat ad neki, amitől könnyen főzhető és kellemes az állaga. Ezzel szemben a gluténmentes változatok gyakran szétesnek, és ízük is messze elmarad a klasszikus tésztától. Kutatók mikrostruktúra-vizsgálattal – röntgen- és neutronszórás módszerrel – alátámasztották, hogy a hagyományos spagetti a gluténmátrix révén jobban ellenáll a főzés közbeni roncsolódásnak, míg a gluténmentes változat sokkal sérülékenyebb. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a főzővíz sótartalma jelentősen javítja a szerkezet tartósságát, így a spagetti tényleg nem csak az íze miatt szereti a sót.
Kik voltak az ősi barlangrajzok művészei? Majd az MI megmondja?
A több ezer éves „ujjvájatok” – barlangfalakon húzott, tejkrém-szerű ásványi rétegekbe karcolt vonalak – készítőiről nem sokat tudunk, hiszen a kézméret vagy ujjhossz nem megbízható azonosító. Andrea Jalandoni ausztrál digitális régész MI-alapú képfelismerő algoritmusokkal kísérletezett: közel száz önkéntes készítette el saját ujjvájatait agyagon és virtuális térben, ezeket tanították a programoknak. Bár az agyagon készült képeknél az egyik modell akár 84% pontossággal felismerte a férfi vagy női készítőt, az MI hajlamos volt „túlmegtanulni” a mintákat, azaz az eredmény nem általánosítható. Ennek fényében az MI egyelőre csak kiegészítő eszköz lehet a barlangművészek nemének meghatározásában, de a jövőben komolyabb szerepet is kaphat a kulturális örökség értelmezésében.
