
Különleges háromlépcsős ragaszkodás
A csapat nagy felbontású mikroszkópos képalkotással figyelte meg, hogyan rögzülnek a koralltöredékek a zátony felületén. Három fő lépést azonosítottak. Először, amikor a töredék érintkezik a zátonnyal, szöveti átmenettel reagál, mintha magát kifordítaná. Ezt követően a korall új, puha szövetekkel rögzíti magát a felszínhez. Utolsó lépésként egy speciális kinövést hoz létre, amely „átkúszik” a zátony felszínén, miközben építi az új vázat, és elpusztít minden kórokozót vagy más élőlényt, amely az útjába kerül.
Fajonként eltérő hatékonyság
A kutatók nagy különbségeket találtak abban, mennyire hatékonyan tapadnak a koralltöredékek. A Montipora mollis esetében a tapadási kinövés masszívabb és összetettebb, ami gyorsabb és erősebb rögzülést jelent. Ezzel szemben a Pocillopora verrucosa tapadási nyúlványa vékonyabb és lassabban fejlődik, így kezdetben gyengébb a kötődés. Az is kiderült, hogy az apró, fonalas szerkezetek – az úgynevezett mezenteriális filamentumok – nagyobb szerepet játszanak, mint eddig gondolták: ezek az élő korall elhalt szöveteit saját maguk „emésztik fel”, ezzel segítve az új tapadást és a regenerálódást.
Célzottabb zátonymentés közeleg?
A kutatás segít abban, hogy ki lehessen választani, melyik korallfaj milyen körülmények között tapad meg a leggyorsabban, és így gyorsabb, hatékonyabb helyreállítási stratégiákat lehet kialakítani. A felfedezett sejtszintű és váztani különbségek kulcsfontosságúak ahhoz, hogy a jövőben a zátonymentési projektek ne sablonmegoldásokkal dolgozzanak, hanem célzottan alkalmazzák a leginkább alkalmas korallokat.
