A szaglás, az emlékek és az evolúció
A szagok közvetlenül az érzelmekért és a memóriáért felelős agyi területekhez, elsősorban az amygdalához és a hippocampushoz kapcsolódnak. Egy adott illat hatására még gondolkodás előtt reagálunk – ez az evolúció során alakult ki, mert őseink túlélése múlhatott azon, hogy bizonyos szagokat felismerjenek és elraktározzanak. Ezt a képességet általában természetesnek vesszük, ám járványok vagy betegség miatt ideiglenesen elveszítve újra felfedezzük, mennyire meghatározza közérzetünket.
Mi maradhatott ránk az ősi illatokból?
A régmúlt szagait tovatűntnek gondoljuk, részben azért is, mert a modern régészet számára sokáig elképzelhetetlen volt, hogy ezeket vizsgálni lehet. A szagok lassan bomlanak le egészen az észrevehetetlenségig, de a fejlett kémiai és biomolekuláris módszereknek köszönhetően ma már lehetőség van a szagmolekulák töredékeinek beazonosítására például tömjénezők, kozmetikai tégelyek vagy a mumifikálás során használt edények faláról visszamaradt anyagokból. Gázkromatográfiás és tömegspektrometriás elemzéssel minden egyes vegyületet azonosítani tudnak, így valósághűen újraalkotható, milyen illatok lengték körül például az ókori Egyiptom múmiáit, balzsamozóhelyiségeit vagy a kereskedelmi úthálózat menti városok piacait.
A túlvilág illata (Scent of the Afterlife) – illatok a múmiák birodalmából
Az egyik legfrissebb eredmény A túlvilág illata (Scent of the Afterlife) elnevezésű illatkompozíció, amely azt az élményt igyekszik átadni, milyen lehetett egy ókori egyiptomi balzsamozó műhelyben tartózkodni. A rekonstruált illatot kézbe vevő kortársak sokszor saját gyermekkori, bensőséges emlékekhez hasonlítják – például gondosan tisztán tartott nagypapa autójához –, vagyis a modern élményen keresztül elevenítik fel a múltat, és érzékszervi alapon kapcsolódnak az egykori világhoz.
Módszerek és kihívások: molekuláris nyomozás
Az ősi illatok azonosítása igazi nyomozói munka, hiszen az egyes vegyületek, például a híres vanillin, akár több forrásból is származhatnak. A vanillin ugyanis éppúgy része lehetett a gyakran használt faanyagok lebomlásából keletkező szagoknak, mint a valódi vaníliának. Ezért minden esetben elemezni kell, mi lehet a valódi forrás, és milyen a helyi, illetve importált anyagok eloszlása – ez a kereskedelem és a kulturális cserefolyamatok feltárásához is közelebb visz.
Lokalitás, társadalmi jelentőség és tradíció
A Közel-Kelet és az Arábiai-félsziget illatos keverékei – mint a mirha és a tömjén –, valamint az ezekhez kapcsolódó füstölők nem csupán aromás szerephez jutottak, hanem kifejezetten terápiás, olykor pszichoaktív célokat is szolgáltak. Külön figyelmet érdemel, hogy például Szaúd-Arábiában, a Tayma-oázisban feltárt kadikban helyi, Peganum nevű növényt égettek, amelyről kiderült, hogy valószínűleg gyógyító és lélekállapotot befolyásoló célokat töltött be. Ezzel fény derült az iszlám előtti gyógymódok kevéssé ismert világára, ahol a helyi farmakopeát például füst belélegzésével alkalmazták, nemcsak főzet, hanem inhaláció formájában is.
Mindazonáltal a tömjénút történetét évszázadokon át többnyire kívülálló antik szerzők, például a görögök és a rómaiak mesélték el – helyi, mindennapos beszámolók alig maradtak fenn. Ezért csak most kezdjük igazán megérteni az aromás anyok társadalomformáló hatását és a régió identitásában betöltött kulcsszerepüket. Régi és új kutatások együtt tárják fel, honnan erednek ezek a hagyományok, milyen mélyre nyúlnak, és miként élnek tovább a mai Közel-Kelet mindennapjaiban.
Zárszó: történelem a szagokon keresztül
Az illatok megőrzése és újraalkotása túlmutat a kiállított tárgyakon, hiszen átérezhető közelségbe hozza a múltat: nemcsak látjuk és halljuk, hanem úgy ismerjük meg, ahogy elődeink megélték. A szaglás útján történő múltba merülés valóságos hidat ver az évszázadok között, és segít jobban érteni, honnan jövünk, hogyan alakult ki a kulturális örökségünk, és miként lehet mindezt mélyebben átélni és újra megélni.
