Extrém napkitörés — nincs jó forgatókönyv
Az Európai Űrügynökség (ESA) ezért kötelezővé tette, hogy a legújabb műholdak irányító csapatai minden lehetséges forgatókönyvet szimulációval gyakoroljanak, köztük a napviharokét is. Lényeges szempont, hogy egy nagyméretű napkitörés közvetlen útjában lévő műholdat csak szerencsével lehet megmenteni: ilyenkor jó esetben a műhold „csak” több üzemanyagot fogyaszt, hogy a megnövekedett légellenállás miatt ne veszítsen magasságából, miközben igyekszik megőrizni működőképességét.
A Sentinel–1D próbája egy űrvihar árnyékában
Az ESA Copernicus programjának részeként készülő Sentinel–1D műhold csapatát nemrég szimulációval tesztelték: november 5-i indítását közvetlenül követte egy napvihar-forgatókönyv. Mindezek dacára a csapatnak rövid időn belül több, egymástól jelentősen eltérő szituációra kellett reagálnia.
Elsőként egy X45-ös besorolású napkitörés (napfler) érkezett, amely gyakorlatilag azonnal lecsapott, szinte semmilyen előzetes figyelmeztetést nem hagyva. Az ilyen erősségű napkitörések már a 2003-as halloween-vihar során is okoztak földi áramszüneteket és komoly légiforgalmi fennakadásokat. A szimulációban is megszűnt a GPS-jel, így a csapat számára megnehezült a Sentinel–1D pozíciójának meghatározása.
Néhány perccel később nagyenergiájú részecskék árasztották el a műholdat, amelyek képesek megzavarni, sőt akár teljesen tönkretenni az űrbeli memóriabankokat és vezérlőrendszereket. Ezek kimutathatatlan károkat is okozhatnak, például memóriahibákat vagy az elektronika kiégését.
A legkritikusabb veszély azonban 15–18 órával később érkezik: a koronakidobódás nagy tömegű plazmája közel négyszeresére duzzasztja a Föld légkörét. Ettől a frissen indított Sentinel–1D hirtelen jóval erősebb fékezőhatást érzékel, többszörös üzemanyag-fogyasztás mellett. Lényeges, hogy a környezetében keringő többi műhold is ugyanezt tapasztalja, és ha nincs elég üzemanyaguk, az ütközések kockázata drámaian megnő.
Döntések másodpercek alatt, túlélés a káoszban
A gyorsan változó körülmények miatt minden egyes döntés – hogy melyik ütközést kísérlik meg elkerülni, mit engedhetnek meg – további láncreakciókat indíthat el. Ebből adódóan a szimulációk nemcsak a technikai, hanem a pszichológiai felkészültséget is próbára teszik, és a legfontosabb tapasztalat az: a legjobb eredmény is legfeljebb a károk enyhítését jelentheti.
Az ESA németországi irányítóközpontjában (ESOC, Darmstadt) lebonyolított gyakorlat hamarosan minden új műhold bevetésének alapvető része lesz, hiszen a napviharok előbb-utóbb elkerülhetetlenül bekövetkeznek. A kérdés inkább az, hogy a világ többi űrszervezete mennyire veszi komolyan a felkészülést – ettől függhet, hogy Föld körüli infrastruktúránk túléli-e a következő gigászi viharrohamot.
