MI-zenék kísérleti terepe
Deni Béchard tudományos újságíró egy hónapon keresztül kizárólag saját, MI által generált dalokat hallgatott a Suno nevű alkalmazáson keresztül. A kísérlet során igyekezett minél kreatívabb instrukciókat adni: újra és újra kísérletezett különböző hangszerekkel, énekhangokkal, műfajokkal. Tipikus eset, amikor játékos, ironikus szöveget kért női rappel, az MI pedig egy Szervkereskedelem (Organ Trafficking) című, humoros, metaforikus dalt alkotott, amin még ő maga is nevetett.
Részletesebben kifejtve Béchard azt tapasztalta, hogy sok, emberek által készített mainstream zene is alaposan felpolírozott, piacra szabott, így számára kevéssé személyes. Az MI-zenék ezekben az esetekben nem is tűntek túlságosan eltérőnek.
Emberi és MI-zene közötti különbségek
Felmerül a kérdés: vajon meg tudnánk különböztetni, melyik dalt írta MI és melyiket egy ember? Béchard szerint már nem biztos: ha elé tennének tíz zeneszámot, amelyek közül öt MI, öt pedig ember műve, valószínűleg nem lehetne megmondani, melyik melyik.
Következésképpen az MI már most is egészen élethűen képes dalokat alkotni. Az MI dalai között a népszerűség csúcsán olyan számok állnak, amelyek meglepő módon igazán szenvedélyesnek és őszintének érződnek – még akkor is, ha például egy teljesen fiktív MI-avatar, Cain Walker vagy Ghostwriter készítette őket. Ezek a számok úgy hatnak, mintha egy igazi ember élte volna át a dalszövegben szereplő drámát vagy fájdalmat.
Az MI ráadásul akkor működik igazán jól, amikor rájátszik erre a hitelességre, mert így könnyebb túllépni azon az ellentmondáson, hogy valójában nem egy ember lelkéből származnak az érzelmek. Ugyanis a mainstream emberi zenét is sokszor inkább piacra optimalizálják, mint őszintén megélik – ezért az MI-művek mesterségessége kevésbé zavaró.
A zenehallgatás új élménye
Béchard elmondta, hogy ahogy teltek a napok, egyre kevésbé érezte fontosnak, hogy ki vagy mi szerzi a dalokat. Kezdetben zavarta, hogy az MI nem tud szerelembe esni, nem szenved, nem ébred fel hajnalban alkotási kényszerrel. Ráadásul gyakran érezte ugyanazt az impulzust, mint egy könyv olvasásakor: ki írta ezt, milyen ember lehet mögötte? Egy idő után viszont már elképzelte, hogy az MI-nek is van személyisége, egyfajta fiktív karakter a digitális térben, amely alkot és énekel. Néhány nap múlva megszokta ezt az elképzelést, fokozatosan természetessé vált számára a gépi zenehallgatás élménye.
Most már inkább kíváncsi: vajon hogy hangzana, ha a banjót keverné a hiphoppal, másfajta énekkel?
Mi vár ránk a jövőben?
Következésképpen néhány évtized múlva a tiniknek már teljesen természetes lesz az MI-zene – számukra ez nem jelent majd semmilyen dilemmát. Pontosabban szólva, Béchard szerint gyorsan alkalmazkodni fogunk hozzá, bár fontos etikai kérdések merülnek fel: ki a szerző, ki kap jogdíjat, hogyan védjük az emberi alkotókat? Ezek a problémák még megoldásra várnak, de az MI-zene zökkenőmentesen beépül majd az életünkbe, mint a rádió vagy a streaming szolgáltatások.
Az MI tehát nem fogja visszaszorítani az emberi érzéseket a zenéből – de újradefiniálja, mi számít valódi, őszinte művészetnek.
