Zombik barátságos üzemmódban
A történet szerint egy amerikai katonai kísérlet eredményeként Tasmaniában elektromágneses impulzus robbanása következik be, amely félmillió ember azonnali halálát okozza. A tragikus esemény áldozatai között van Mitch is, aki épp munkája miatt tartózkodott a szigeten. Felesége, Ava (Daisy Ridley) a feldolgozhatatlan gyász ellenére csatlakozik az önkéntesek seregéhez, hogy segítsen a testek elszállításában – a reménytől vezérelve, hogy talán Mitch valamilyen formában még életben maradt.
Tasmania gyászoló lakói nem először hallanak a zombik létezéséről – a jelentkezőknek a kiképzésen elmagyarázzák, hogy néhány holttest valóban visszatért az élők sorába. A katonák igyekeznek mindenkit megnyugtatni: az új életre kelt holttestek jelenléte nem jelent közvetlen veszélyt. Sőt, a zombik problémáját részben azért tárják a nyilvánosság elé, hogy lebeszéljék a hozzátartozókat szeretteik kereséséről. Ava azonban hajthatatlan marad, és társával, a vakmerő Riley-val (Mark Coles Smith) túl is lépnek az engedélyezett határokon.
Kísérteties tájak, halk rémisztés
Útjuk során valóban összefutnak a zombikkal, de a rendező, Zak Hilditch inkább rejtélyeket épít, mintsem akciódús jeleneteket halmoz. A csendes, borzongató elemeken túl az is különleges, ahogyan a halottak önmagukban tesznek kárt: nem ismerve eredeti fizikai határaikat, fogaikat a saját szájukban ropogtatják, mintha gabonapelyhet ennének. A film atmoszférája sokkal inkább melankolikus, mint feszült; a zombik nem tömegekben, hanem elszórva jelennek meg, így a hagyományos, vérgőzös élőhalott-hisztéria elmarad.
Az élők jobban értik a helyzetet, mint sok korábbi zombifilm karakterei, és a zombik sem mutatnak valós veszélyt jelentő agressziót. Ava számára azonban mindez nem elegendő: az út során semmi sem ad biztosítékot arra, hogy valaha újra találkozhat Mitch-csel. A remény és gyász között egyensúlyozva mennie kell tovább, különösen miután kiderül, hogy a visszatérők olyanok, akiknek még dolguk volna ezen a világon – amivel inkább a kísértetek, mint a zombik közé sorolhatók.
Zombifilmek újragondolva
Hilditch rendezésében a zombifilm műfaja új értelmet nyer: a csendes elmélkedés, az önvizsgálat kerül előtérbe, nem az apokaliptikus őrjöngés vagy a menekülés. Daisy Ridley ismét meggyőzően hozza a szívós, mégis sebezhető főhőst, akit súlyos vesztesége még makacsabbá és elszántabbá tesz. A film erősségei közé tartoznak a helyszíni felvételek és a precíz képi világ, amelyek a vészterhes ürességet is érzékeltetik.
Ava útja nyitva marad, ahogyan a történet is sok kérdést hagy maga után. Idővel talán még folytatást is kaphat, és ennek köszönhetően a film visszafogottsága és reflektív hangvétele kifejezetten frissítő. Hilditch nem apokalipszist, hanem gyászt és megértést mutat meg – ezzel pedig új reményt ad a zombifilmek műfajának.
Összefoglalásként megjegyezhető, hogy az Eltemetjük a halottakat (We Bury the Dead) formabontóan közelíti meg a megszokott élőhalottas történeteket, és olyan csendes, gondolkodó hangnemre vált, amelyet ritkán hallani ebben a zsánerben.
