Kutatási módszerek: időbeli utazás a talajban
A kutatók különböző időpontokban leégett erdőtalajokat hasonlítottak össze úgynevezett kronoszekvencia-módszerrel, hogy feltárják, hogyan változnak a talajok a tűz utáni évek során. Két chilei nemzeti parkban – a csapadékos araukária-erdőben (Nahuelbuta) és a nyaranta forró, száraz klímájú La Campanában – talajmintákat gyűjtöttek a felső 10 cm-ből, frissen leégett, illetve akár 14 éve leégett területeken, valamint évtizedek óta érintetlen erdőkben.
A talaj újjáépülése éghajlatfüggő
Az erdőtüzek nemcsak a növényzetet égetik el, hanem gyökeresen át is alakítják a talajt: tömörítik, a hamut szétterítik, és megbolygatják a tápanyagok körforgását. A tüzek akár 1,2 g/cm³-rel is növelték a talaj tömörségét, a hamu miatt átmenetileg emelték a pH-t, és módosították a kalcium, magnézium és kálium arányait. A nedves, mérsékelt erdők több szerves anyagot tudtak megőrizni, de itt is hosszan tartó szén- és nitrogénvesztést tapasztaltak. A mediterrán klímájú erdőkben nagyobb volt a tömörödés és a tápanyagvesztés, és itt a talaj még 14 év után sem nyerte vissza a tűz előtti állapotot. A csapadékosabb területeken a mély gyökerű és tűzhöz alkalmazkodott fajok segítették a gyorsabb regenerációt.
Következtetések: egyedi stratégiák kellenek
A különböző erdők és éghajlatok eltérően reagálnak az erdőtüzekre, ezért nem lehet általános újraerdősítési vagy helyreállítási stratégiákat alkalmazni. A lassú regeneráció figyelmen kívül hagyása hosszú távon veszélyeztetheti az ökoszisztéma, valamint a helyi társadalmak ellenálló képességét is. Éghajlatváltozás idején a gyakoribb erdőtüzek miatt különösen fontos lenne tudni, hogyan alakul a talaj tápanyagtartalma, hiszen ez kihat a szénmegkötésre, a vízháztartásra és az erdők termőképességére is.
