
Állandó keveredés, titkos rokonok
Fontos megjegyezni, hogy ott, ahol emberszabásúak egy időben éltek, érdemes feltételezni, hogy génjeik is keveredtek – tehát különböző emberfajok között gyakori volt a párválasztás és a közös utódok születése. A családfa így valójában egy összefonódó, bonyolult hálóvá vált, ahol akár ma is ismeretlen rokonok rejtőzhetnek.
Az utóbbi években előtérbe kerültek azok a DNS-kutatások, amelyek feltárják, hogy más emberfajok génjei is hozzájárultak a mindmáig meglévő sokszínűségünkhöz. Már az első neandervölgyi genom feltérképezése óta tudható, hogy H. sapiens és neandervölgyi emberek keveredtek egymással – ebből az áttörésből született a gyenyiszovai ember (Denisovai ember) (Denisovans) felfedezése is, akikkel mind a neandervölgyiek, mind elődeink kapcsolatban álltak.
Nyereség a keveredésből
A keveredés, vagyis szakszóval a hibridizáció jelentős előnyökhöz juttatta őseinket. Például a tibetiek magassági alkalmazkodását segítő gén valószínűleg a gyenyiszovai embertől származik. A neandervölgyi eredetű bőrpigmentációs gének lehetővé tették, hogy egyes populációk jobban alkalmazkodjanak a gyengébb napsugárzáshoz, miközben megőrzik a bőr védelmét az UV-sugárzással szemben.
A legérdekesebb, hogy a neandervölgyi gének egyes, Afrikából Európába érkező őseinknek gyors védelmet nyújtottak az ismeretlen betegségekkel szemben. Rendkívül fontos, hogy a génállomány diverzitása változó környezeti feltételek között jelentős túlélési előnyt biztosított.
A fehérvérsejtek antigénjeit kódoló HLA-gének példája kiemelkedő: ezek számos változata különösen szubszaharai Afrikában fordul elő, és biztosítanak védelmet az akár új kórokozókkal szemben is. Ha viszont egy populációban csökken a genetikai változatosság (akár beltenyészet, akár létszámcsökkenés miatt), az nagymértékben növeli a sérülékenységet – ez lehetett a neandervölgyiek kihalásának egyik fő oka 40 000 évvel ezelőtt.
Kísérteties múlt: „szellem-populációk”
Az evolúciós időt még mélyebben vizsgálva napjaink genetikusai olyan már eltűnt embercsoportokat is felfedeznek, amelyeknek nincsenek ismert csontmaradványaik, de génjeik nyomai mégis jelen vannak ma is. Ilyen volt például egy körülbelül 50 000 főből álló „szuperarchaikus” csoport, amely 300 000 éve keveredett őseinkkel, és valószínűleg az agyi kapacitás növekedéséhez szükséges géneket örökített át.
Ezek a populációk akár egymillió éve is elszakadhattak az emberi ágtól, majd később újra kereszteződtek, amit ma genetikai modellezéssel lehet követni. Egy 2020-as elemzés például egy olyan „szellem-populációt” talált, amely körülbelül 2 millió éve vált külön, majd 700 000 éve keveredett a neandervölgyiek és gyenyiszovai emberek őseivel – talán a Homo erectus egyik helyi változata volt.
Az afrikai eredet nagy fehér foltja
Még mindig hatalmas a tudatlanság az afrikai eredet kérdésében, mivel a meleg, nedves éghajlat miatt itt rosszul maradnak fenn a DNS-minták. Így a legrégibb teljes afrikai emberi DNS-minta is csupán 20 000 éves, szemben például a spanyolországi 400 000 éves maradványokkal. Következésképpen az eddigi legfontosabb ősi DNS-adatok főleg Eurázsiára korlátozódnak, ami csupán egy kis szelete az ember múltjának.
A 4,4 millió éve Afrikában két lábon járó australopithecusokból körülbelül 2-3 millió éve fejlődött ki a Homo, majd 300 000 éve maga a sapiens, aki idővel minden kontinensre eljutott. Az, hogy pontosan mely földrészen, mely csoportok keveredtek egymással, szinte feltérképezhetetlen a leletek hiánya miatt.
Új eszközök: paleoproteomika
A paleoproteomika, azaz ősi fehérjék vizsgálata újabb reményt ad: a fogzománcban, csontmaradványokban fennmaradt fehérjék révén olyan információkra lehet fényt deríteni, amelyekhez a DNS-minták hiánya miatt eddig nem jutottunk. Például sikerült meghatározni egy 3,5 millió éves Australopithecus africanus kivételes fogzománcának köszönhetően az egyed nemét, illetve 2 millió éves Paranthropus robustus kövületeken is jelentős csoportbeli genetikai különbségeket azonosítottak.
Fontos megjegyezni, hogy ez az új eljárás még kezdeti stádiumban van, és igazán átfogó genomokat nem tud adni, „csupán” hiányos fehérjesorozatokat. Mégis, a technológia már most is képes nemeket meghatározni, családfákat szűkebb szinten rekonstruálni, és egyre több rejtett kapcsolatot előcsalogatni a múlt ködébe vesző emberi viszonyokról.
Következtetés: A keveredés tett minket emberré
Evolúciós történetünk messze nem egyenes vonal. Ahogy a Homo Afrikában kialakult, majd elindult világot hódítani, útközben számtalan alkalommal keveredett ismert és ismeretlen rokonokkal. Mégis, az egész emberi faj eredetét egyetlen ágból vagy univerzális modellből levezetni ma már értelmetlen próbálkozás. Identitásunkat éppen a génjeink által hordozott kevert múlt, az örökös változatosság és alkalmazkodóképesség tette lehetővé.