Egyedülálló párbeszéd ember és vadon élő állat között
A szubszaharai Afrikában a mézvadászok és a mézkalauzok rendkívüli partneri kapcsolatot alakítottak ki: speciális hívásokkal irányítják egymást, hogy megtalálják és kinyissák a vadméhek fészkeit. Az emberek tűzzel és szerszámokkal jutnak a mézhez, miközben az állatok jutalma a viasz. A madarakat sosem idomítják vagy tanítják be, saját maguk tanulják meg az emberi jeleket a természetben. Ugyanakkor ezek a jelek Afrikában jelentős kulturális változatosságot mutatnak, s a madarak jobban reagálnak a számukra ismert helyi hívásokra.
Az új felismerés: helyi nyelvjárások a madaraknak
A kutatók 13 falu 131 mézvadászát kérdezték meg Mozambik északi, főként jaó lakosságú régiójában. Kétféle hívást vizsgáltak: hosszú távú toborzó és közelebbi, irányító jeleket – ezek között trillák, morgások, füttyök egyaránt előfordultak. A vizsgálat rámutatott arra, hogy a hívások markánsan különböznek a távolabbi közösségek között, és ez nem környezeti, hanem kifejezetten kulturális eredetű. Ennek köszönhetően a falvakba érkező új lakók hamar átveszik az adott közösség hívásmódját is.
Egymásra hangolódott közösségek és madarak
A fordulat: a két faj kölcsönösen alkalmazkodik egymáshoz. Az emberek elsajátítják a helyi hívásokat, míg a madarak is tanulják és megerősítik azokat – éppen úgy, ahogy a különböző emberi nyelvváltozatokat is képesek felismerni. Ugyanakkor bármely régióban fennmarad az együttműködés: a közös vadászat a megélhetés alapja a Niassa Rezervátumban.
A fajok közötti kommunikáció ablakán át
Az eset jó példája annak, hogy még a vadon élő állatokkal is képesek vagyunk komplex párbeszédre – a kultúránk, a szokásaink ott élnek az általunk használt jelekben. Ember és madár tanul egymástól, s a méz közös keresése megmutatja, hogyan formálhatja a kulturális sokszínűség a fajok közötti kapcsolatainkat.
