Kezdeti lépések az exobolygó-vadászatban
A ’80-as évekre már világossá vált, hogy az értelmes élet kutatásához nemcsak rádiójeleket érdemes keresni; a csillagok fényét is vizsgálni kell, hátha bolygókat találnak. Korábban ugyan észleltek már planétát egy pulzár mellett, de az ottani körülmények annyira szélsőségesek, hogy élet aligha létezhetne. 1987-ben kanadai csillagászok egy másik bolygójelöltet is felfedezni véltek – évekkel később azonban kiderült, hogy tévedtek. Ezt a szálat csak 2003-ban tudták helyesbíteni.
Dimidium, a forró Jupiter megszületik
Mayor és Queloz közel 150, a Naphoz hasonló csillagot figyeltek meg, pályájukban apró eltéréseket, „billegéseket” keresve. Az 51 Pegasi nevű csillag éppen ilyen anomáliát mutatott. Spektroszkópiai elemzéssel a kutatók bizonyították, hogy a csillagot egy hatalmas – Jupiternél nagyobb átmérőjű, de csupán a tömegének felével bíró – gázóriás ringatja oda-vissza. Ez a forró Jupiter mindössze 8 millió kilométerre kering saját napjától, így egy év nála alig 4,2 nap.
Verseny a földönkívüli élet nyomában
Az áttörést követően lavinaszerűen indult az exobolygók felfedezése; új technikákkal világszerte sorra találták meg az újabb és újabb planétákat, köztük „forró Jupitereket”, szuperföldeket és vízvilágokat is. 2019-ben Mayor és Queloz fizikai Nobel-díjat kaptak, munkájukat James Peebles-szel megosztva, aki a sötét anyag és a sötét energia kozmikus mennyiségének felmérésében jeleskedett.
Azóta már több ezer exobolygót fedeztek fel. Bár közülük egyetlenről sem bizonyosodott be, hogy élet van rajta, a remény él: csak idő kérdése, mikor találunk rá az első földönkívüli otthonra.
