A baktérium, amely mindent túlél
A D. radiodurans nem véletlenül kapta a „Conan” nevet – extrém hideggel, sugárzással, vegyszerekkel és súlyos kiszáradással is dacol. Valószínű, hogy mindez a chilei Atacama-sivatag száraz, napsütötte vidékein, természetes élőhelyén alakult ki benne. Most azonban egy újfajta kihívást is kibírt: a Johns Hopkins Egyetemen rendkívül nagy sebességű gázágyúval lőttek mikroorganizmus-kolóniákat, amelyeket két acéllemez közé szorítottak.
Az eredmények meghökkentőek voltak: a baktériumok a Föld óceánjainak legmélyebb pontjánál harmincszor nagyobb, 3 gigapascal (GPa) nyomásnak is ellenálltak, amely a Marsot érő aszteroida-becsapódások során fellépő nyomáshoz hasonlítható. Egyes mikroorganizmusok korábbi, nagy nyomáson végzett kísérletekben legfeljebb 1 százalékos túlélési eséllyel bírtak, most viszont 1 GPa-nál szinte mind, de még 3 GPa-nál is több mint a felük életben maradt. Bár néhány példány elpusztult a széttört sejtfalak miatt, túlélő társaik képesek voltak DNS-ük regenerálására és újraszaporodásra.
Baktériumok a csillagközi úton
A mikrobák extrém ellenállása újra előtérbe helyezte a panszpermia elképzelését – eszerint az élet nem feltétlenül egy bolygón keletkezett, hanem ütközések során kidobódott törmelékdarabokon akár bolygóról bolygóra is átkerülhetett. Ez a gondolat már az 1870-es években felmerült, de igazán a 20. századtól vették komolyan az űrkutatás és a sejtszintű biológiai áttörések nyomán.
Az új vizsgálat pontot tesz egy fontos kérdés végére: nem csupán a sugárzással, fagyással vagy kiszáradással, hanem a bolygóközi utazás legveszélyesebb pillanataival – a kilökődéskor fellépő sokkterheléssel és óriási nyomással – is megbirkózik ez a baktérium. Ebből kifolyólag a Naprendszer egészére kiterjedő élet terjedésének lehetősége már kevésbé tűnik fantasztikusnak: a Föld története során Marsról érkező meteoritok többször becsapódtak bolygónkba, így akár az élet is utazhatott hasonló utakon.
Tisztasági vészhelyzet a Mars-minták körül
Az aktuális felfedezések jelentős befolyással lehetnek az élet eredetére, illetve az idegen élet keresésére is – főleg, ha sikerül Marsról származó anyagokat visszahozni a Földre. A NASA évek óta tervezett Mars Sample Return (MSR) programja nehézségekbe ütközött: a költségek (több százmilliárd forintnak megfelelő összeg) elszálltak, miközben a Perseverance rover már begyűjtötte a talajmintákat, de azok jelenleg a vörös bolygó felszínén rekedtek.
Ezzel szemben a japán JAXA ügynökség MMX (Mars-Moon eXploration) missziója már úton van, és célja, hogy 2031-re a Phobos nevű marsi hold felszínéről hozza haza az ott összegyűlt sziklákat. Hasonlóképpen, a kutatók most már reálisnak érzik, hogy valódi marsi örökséghez juthatunk a Phobos által, amely közel 6000 km-re kering a Mars körül: becsapódások során milliárd éveken át sodródhattak át mikroorganizmusok, sejtmaradványok vagy vírusok.
A Phobos évtizedekig „korlátozásmentes” égitestként szerepelt – vagyis a szonda földi visszaérkezése minimális biológiai kockázatkezelést igényel. Ugyanakkor új eredmények arra utalnak, hogy akár a Phobos porában is fennmaradhattak az élethez szükséges cukrok és aminosavak, így a földi szennyezést és a minták védelmét is újra kell gondolni.
Marsból Földre: veszélyek és lehetőségek
A NASA szakértői szerint a minták biztonságos kezelésének garantálásához további kísérletek szükségesek, de az MMX-misszió végül valóban elhozhatja a Mars múltjának biológiai nyomait. A Stanford Egyetem geofizikusa, Norman Sleep azonban tréfásan hozzáteszi: egyesek szerint a Phobos-minták túlzott védelme olyan, mintha vízimentőt fogadnánk egy Halál-völgyben tartott úszópróbára – vagyis minimális az esély a veszélyre. Mégis, minden óvintézkedés indokolt: a földi szennyezés kizárása nélkül elszalaszthatnánk a valódi marsi relikviák felismerését.
Egy baktérium, amely átrendezi az élet eredetéről alkotott képünket
A D. radiodurans ellenálló képessége egyrészt bizonyítékul szolgál arra, hogy a földi élethez hasonló, extrém ellenálló „idegenek” bolygóközi kiszóródással is eljuthattak más világokra. Ugyanakkor mindez éles figyelmeztetés arra, hogy amint idegen helyről származó mintákat veszünk magunkhoz, kötelességünk a lehető legszigorúbb óvintézkedések betartása – nemcsak a földi élet veszélyeztetése, hanem a tudományos eredmények torzulásának elkerülése miatt is.
Ebből kifolyólag a „Conan” baktérium nem csupán túlélése révén került a reflektorfénybe: az élet eredetének és elterjedésének legizgalmasabb kérdéseire is választ adhat, miközben újraértelmezi az idegen élet keresésének határait is.
