Az északi határ megépülése
Kr. u. 43 körül a rómaiak sikeresen megszállták Britanniát, de nem sikerült az egész szigetet meghódítaniuk. Ebből adódóan a Birodalom határa északon húzódott, ahol Hadrianus császár 122-ben egy különleges falat építtetett, amely Newcastle-től Carlisle-ig, 118 kilométer hosszan szelte át Észak-Angliát. A Hadrianus fala nemcsak erődökből és védelmi árkokból állt, hanem egyedülálló módon toborzott segédcsapatokat is telepítettek ide: a Birodalom minden szegletéből érkeztek, legyen szó német, belga, holland, spanyol vagy akár szíriai katonákról.
Fontos hangsúlyozni, hogy a fal nem jelentette a római befolyás valódi végét. Hadrianus inkább egy védelmi és igazgatási határvonalat jelölt ki, amely mögött a birodalom gyakorolta az irányítást, de soha nem szűnt meg a kapcsolattartás az északi törzsek és a rómaiak között.
Élet a katonai közösségekben
A hosszú ideig érvényes tévhittel szemben a társadalmi élet nem állt meg a falnál: a katonák nem zárkóztak el a világtól, sőt, családjaik is gyakran velük tartottak. A korai régészek abból indultak ki, hogy a római katonák szerzetesi szigorral éltek az erődökben, de az utóbbi évtizedek felfedezései teljesen más oldalát mutatják be a határvidéki életnek.
A Vindolanda nevű történelmi erőd, amelyet a jelenlegi Northumberland területén találhatunk, igazi kincsesbánya a korszak társadalomtörténetének kutatói számára. Itt találták meg a híres Vindolanda-tablettákat: 1 700 darab, tintával írt fatáblát, amelyek levelek és feljegyzések formájában bepillantást engednek a mindennapokba. Az egyik leghíresebb példány egy születésnapi meghívót tartalmaz, amelyet Claudia Severa küldött Sulpicia Lepidinának – a legkorábbi ismert női kézírással, latin nyelven.
Kiemelendő a mintegy 5 000 cipőlelet, amelyeket a Vindolanda és Magna erődökben tártak fel. Ezek jelentős része extra nagy méretű volt (akár 48-as méret is akadt), de kisgyermekeknek és nőknek készült cipőket is találtak, ami tovább cáfolja a pusztán katonai közösség mítoszát. A leletekből az is látható, hogy családtagok, kereskedők és szolgák együtt éltek a katonákkal.
Sokszínűség és társadalmi rétegek a határ mentén
A Hadrianus fala mentén élő katonai közösségek igen összetettek voltak: katonák, családjaik, kereskedők, szolgák, rabszolgák és meglepően magas rangú nők is jelen voltak. Lényeges hangsúlyozni, hogy a katonák törvény szerint nem házasodhattak, de ez a gyakorlatban nem akadályozta meg, hogy kapcsolatokat alakítsanak ki, és akár gyermekeket neveljenek fel.
A rabszolgaság is jelen volt, ezt bizonyítja egy nemrég megfejtett, táblán fennmaradt adásvételi szerződés is, amely egy rabszolga eladását örökíti meg. A hadseregben szolgáló rabszolgák életéről ugyanakkor keveset tudunk.
A vallási élet is nagyon színes volt: a katonák saját isteneiket hozták magukkal, így a gall Viradectis istennőnek, illetve római és helyi kelta istenségeknek is emeltek oltárokat. Vallási szinkretizmus jellemezte a vidéket, amely elfogadta és ötvözte a különféle meggyőződéseket.
Mindennapok: veszély, unalom és áldozatok
A Hadrianus fala menti élet nem mentesült a veszélyektől: időszakosan kitörtek lázadások, például az Antoninus-fal elhagyásakor vagy 208-ban, amikor Severus császár nagy erejű hadjáratot indított Skócia ellen – ezek mindkét oldalon súlyos veszteségekkel jártak. Egy idő után azonban a frontvonal inkább az unalom helyszínévé vált, ahol a katonák kockajátékkal, a helyi fürdők látogatásával és rendszeres lakomákkal ütötték el az időt.
A leletek szerint a római katonák húsban gazdag étrendet követtek (főleg marhahúst fogyasztottak), de importált áruk – például bor és halolaj – is eljutottak idáig. Az Antoninus-falnál még észak-afrikai főzési szokásokat is kimutattak.
A higiéniát illetően már kevésbé volt rózsás a helyzet: a latrinák feltárása során számos belső élősködő és kórokozó nyomára bukkantak, ami sokak életét megkeseríthette.
Helyi britek: alkalmazkodás és lehetőségek
A rómaiak jelenléte a helyi kelta törzsek – például az iceniek vagy a brigantok – életét is átalakította. Fontos hangsúlyozni, hogy a brit népeket a rómaiak gyakran lenézően kezelték; a Vindolanda-tablettákban például egyszerűen csak nyomorult britekként utalnak rájuk. Mégis, a birodalom jelenléte nemcsak elnyomást, hanem sokszor gazdasági lehetőségeket is kínált: a kelta törzsek állatokat tenyésztettek a római hadsereg számára, némelyikük kereskedőként meggazdagodott.
Egy idő után a katonai toborzás is megnyílt előttük, így a helyiek akár a hódító hadsereg tagjaivá is válhattak. A római hatalmi struktúra mellett – és annak ellenére – a helyiek gyakran megtalálták a módját, hogy előnyt kovácsoljanak a helyzetből.
A rómaiak körülbelül 410-ben hagyták el Britanniát, de Vindolanda erődjeiben még a 6. században is folyamatos élet jeleit találták; valószínűleg egykor ott szolgáló katonák leszármazottai éltek tovább a területen.
