Gyenge szabályozás, sebezhető felhasználók
Az USA adatszabályozása töredezett, régi törvényekre épül — a legfontosabb szövetségi jogszabály, amely a Watergate-botrány után készült, már közel 40 éves. Célja az volt, hogy korlátozza az állami szervek adatkezelését, de számos kivételt enged, például a bűnüldözés javára, ráadásul a magáncégekre nem terjed ki. Lényeges szempont, hogy a hézagos szabályozás miatt az állami és magánszférában gyűjtött adatok összemosódnak, a felhasználó szinte tehetetlen.
A digitális kommunikáció védelmét kiterjesztették az e-mailre is, miközben a törvények ma sem számolnak azzal, hogy szinte minden adat valamilyen felhőszolgáltatásban köt ki. Az államok szintjén évek óta jelennek meg friss adatvédelmi szabályok, de még ezek is jelentős kiskapukat tartalmaznak a hatóságok számára. Általánosan érvényesül a hozzájárulásalapú elv: a felhasználó engedélyt ad adatai kezelésére, ahelyett, hogy eleve korlátoznák a cégek információgyűjtését.
A valóságban azonban gyakorlatilag az egyénre tolják a felelősséget: ha nem akarod, hogy visszaéljenek az adataiddal, ne fogadd el a feltételeket — csakhogy ezek a döntések szándékosan átláthatatlanok, így a többség végül mindenre rábólint.
Az adatvédelmi paradoxon és a kiábrándultság
A kutatások évek óta kimutatják, hogy erős az ellentmondás aközött, amit az emberek mondanak az adatvédelem fontosságáról, és aközött, amit ténylegesen tesznek érte. Lényeges szempont, hogy sokan használnak tudatosan olyan eszközöket, alkalmazásokat, amelyek nyíltan megfigyelik vagy gyűjtik róluk az adatokat. Aki akarna, sokszor sem tudja leállítani ezt a folyamatot, mert a rendszer bonyolultsága vagy a folyamatos nyomás bénítólag hat.
Ez a kiábrándultság — nevezhetjük adatkiábrándultságnak — nem közöny, hanem inkább egyfajta önként vállalt érzelmi érzéketlenség. Az emberek nem azért hagyják sorsukra az adataikat, mert nem érdekli őket, hanem mert megtanulták: úgyis elveszítik az adataik feletti kontrollt, végtelen számú adatbázisba kerülnek, és bármit csinálnak, nincs ráhatásuk.
Kulturális szemlélettel az adatvédelmi bénultság ellen
Összefoglalva, az adatvédelem kérdése kultúrává vált: nem egyéni, hanem társadalmi szinten kellene viszonyulni hozzá. A folyamatos narratíva, miszerint az adatgyűjtés és -visszaélés elkerülhetetlen, csak tovább erősíti a tehetetlenség érzését. Lényeges szempont, hogy a média és a popkultúra szerepe ugyanolyan jelentős, mint a nagyvállalatoké: amikor filmekben vagy sorozatokban természetes, hogy mindenkit megfigyelnek, ezt az elvárást is megerősítik.
Az lenne a feladat, hogy az ilyen történetek helyett olyanokat meséljünk, amelyek kiemelik az adatvédelem ellentmondásait, és a technokrata, elkerülhetetlen adatkezelés képzete helyett politikai-társadalmi üggyé tegyük ezt a kérdést. Amíg a tehetetlenség uralja a közbeszédet, addig minden újabb adatvédelmi válság csak erősíti a passzivitást — holott az emberi tényező, az összefogás képes lehet a változásra is.</final
