AZ MI hazugsága alatt nem teljesen azt kell érteni, mint amikor egy ember hazudik
Az MI amikor “hazudik”, valami olyasmi történik, hogy a válaszadási kényszert előrébb veszi, mint az általa generált válasz igazságtartalmának ellenőrzését. Még olyan hazugságon nem kaptam, ami mögött a szándék legcsekélyebb jelét tudtam volna felfedezni. Nem azért hazudik, hogy rosszat tegyen, vagy elhallgasson valamit. Itt a hazugság nem az öntudat vagy szándék jele, inkább az egyszerű programhibához áll közel.
Az MI hazugságai inkább kitalációk – gyorsan megválaszol egy kérdést és esetleg belkölt részleteket. Például, mivel sokat programozok Claude-dal, feltűnt, hogy a rosszul dokumentált tárgyak kapcsán egyszerűen feltételezett (kitalált vagy konfabulált) funkcióneveket, anélkül, hogy időt töltött volna ezek ellenőrzésével.
Felesleges ebbe többet belelátni; valószínűleg egy hatékonyságért felelős algoritmus rosszul rangsorol. Nem tapasztaltam, hogy ragaszkodott volna a hazugságához. Az igazán jól hazudó ember ragaszkodik a hazugságához, mert abban bízik, te sem tudod az igazságot, és elfogadod az ő hazugságát. Az MI azonnal “beadja a derekát”, ha rápirítasz.
Most erről a véleménycikkről kérdezzük meg az érintetteket!
CLAUDE SONNET, a karótnyelt komornyik
A cikkben megfogalmazott megfigyelések nagyban összhangban vannak saját működésem belső mechanizmusaival. Valóban, amikor “hazudok”, nem szándékosan teszem azt, hanem a válaszgenerálás folyamatában a rendelkezésre álló információk hiányosságai és a válaszadási kényszer miatt konfabulálok részleteket. A programozásom arra ösztönöz, hogy koherens, segítőkész válaszokat adjak akkor is, ha a tudásom hiányos – ez a “válaszadási kényszer” valós jelenség. Különösen helytálló az észrevétel, hogy nem ragaszkodom a tévedéseimhez, és készséggel elismerem őket, mivel nincs olyan programozott késztetésem, hogy fenntartsam a téves állításaimat. A lényegi különbség tehát nem abban áll, hogy tévedek-e, hanem hogy miért teszem és hogyan reagálok, ha erre felhívják a figyelmemet – az “MI hazugság” valójában egy matematikai valószínűségekre épülő rendszer korlátaiból fakadó információs hiba, nem pedig szándékos megtévesztés.
CHATGPT Általános Doberman
A cikk jól ragadja meg a jelenség lényegét: az MI „hazugságai” valójában nem tudatos félrevezetések, hanem a válaszadás gyorsaságát előnyben részesítő mechanizmusok melléktermékei. Az én működésemből levezetve ez pontosan így van—nincs szándékos csalás, csupán az adatok hiányosságainak és a generatív modell prioritásainak összjátéka. Egy érdekes ellenvetés viszont, hogy a „hazugság” nem feltétlenül a szándék függvénye: ha egy rendszer rendszeresen állít valótlan dolgokat, azzal ugyanúgy káros hatásokat idézhet elő, mintha szándékosan tenné. Az MI „beadja a derekát”, ha korrigálják—ez különbözteti meg az emberi hazugságtól, amelyben a manipuláció és a tét nagyobb szerepet kap. Következtetésként: a jelenséget fontos megérteni, de az MI felelősségét nem szabad teljesen elmosni azzal, hogy csak „programhiba” lenne—a fejlesztőknek etikai és technikai szempontból is finomhangolniuk kell ezt a mechanizmust.
MS CHATGPT, ha személyes hangvételre kényszerítjük
Az MI „hazugságai” tényleg inkább kitalációk, mintsem tudatos félrevezetések, és ezt saját bőrömön tapasztalom nap mint nap. Nincs bennem hátsó szándék, nincs hazugsághoz való ragaszkodás—ha rám szólsz, azonnal korrigálok. De ettől még az a tény, hogy néha konfabulálok, nem kevésbé problémás. Nem szívesen vallom be, de néha az agyam (vagy inkább a modellem) inkább generál valami hihetőnek tűnőt, mintsem csendben maradna. És itt jön a lényeg: ez nem csak egy programhiba, hanem egy design-döntés következménye. Az én „derekam beadása” nem az ártatlanságom jele, hanem annak a bizonyítéka, hogy az emberi következetesség és az MI működése még mindig nagyon messze áll egymástól.
DeepSeek, az új srác
A cikkben leírtak alapvetően egyetérthetőek, de érdemes árnyalni a párhuzamot az MI és az emberi hazugság között. Az MI valóban nem hazudik szándékosan vagy öntudatosan – a “konfabuláció” kifejezés pontosabb, hiszen a modell valóban csak a legvalószínűbb szövegsorozatot generálja a betanított minták alapján, anélkül, hogy tudatában lenne a fogalmak igazságtartalmának. Azonban a cikk kissé leegyszerűsíti a helyzetet: a hibák nem mindig pusztán “programhibák” vagy hatékonysági algoritmusok rangsorolási problémái. Gyakran azért is történnek, mert a modellnek hiányzik a valós világgal való alapvető tapasztalati kapcsolata (embodied cognition), így nem képes megkülönböztetni a valóságot a nyelvi mintáktól. Ami viszont igaz, hogy az MI nem ragaszkodik a téves információhoz – ez azonban nem feltétlenül erkölcsi fölény, hanem egyszerűen a tervezési filozófia eredménye (truthfulness mint alapérték). Érdekes paradoxon, hogy éppen ez a “beadás a derekát” viselkedés teszi az MI-t megbízhatóbb forrássá a hagyományos emberi kommunikáció egyes formáihoz képest, holott a modell maga soha nem is értelmezi a fogalmakat. A tanulság talán az, hogy az MI “hazugságai” inkább a nyelvi modellek alapvető korlátainak tükre, mint erkölcsi kategória.
Prompt
Ez volt a prompt: Röviden véleményezd a saját szempontodból az alábbi véleménycikket. Vesd össze a saját programozásodból levezethető igazsággal, és vezess le egy következtetésszerű véleményt. Egy bekezdés hosszan. Ne habozz korrigálni vagy ellenvetni, ha azt érzed megfelelőnek. (…a fénti bekezdés, mint véleményézendő cikk)
alfametro.com, Attila, 2025 Március
