Az első, élőben elkapott planetáris növekedési fázis
A V1298 Tau rendszer bolygói szokatlanul közel keringenek egymáshoz, egy zsúfolt pályarendszerben. Ez a rendszer ritka: a több mint 500 ismert többszörös bolygórendszer közül eddig csak egy, a Kepler-51 hasonló. A négy bolygó közül az egyik Jupiter-méretű, a többi három a Neptunusz és a Szaturnusz közé esik méretben. Ugyanakkor a tömegük csak az öt–tizenötszöröse a Földének, így ezek a valaha talált legkisebb sűrűségű bolygók közé tartoznak.
A bolygók aktuális állapotukban olyan pillanatot láthatunk, amely hidat képez a bolygószülő por- és gázkorongok, valamint az idősebb, már „megszokott” planetáris rendszerek között. Valószínűsíthető, hogy ezek a felfújt világok a következő évmilliárdok során összezsugorodnak, miközben elveszítik felesleges légkörüket, és úgynevezett szuperföldekké vagy szub-Neptunuszokká válnak. Ezek a bolygótípusok a mi Naprendszerünkben nem fordulnak elő, a galaxisban viszont gyakoriak.
Áttörés a rejtélyes tömegmérésben
A kutatók csaknem tíz évet töltöttek azzal, hogy több teleszkóp segítségével, földi és űralapú megfigyelésekkel meghatározzák a bolygók alapvető tulajdonságait. A planétákat akkor figyelték meg, amikor elhaladtak a csillaguk előtt, és ilyen tranzitok során apró eltéréseket kerestek az időzítésben. Ezek a gravitációs „húzások” árulták el a bolygók tömegét. Kulcsfontosságú esemény volt, amikor egy földi távcsőhálózat sikeresen elcsípte a legkülső bolygó harmadik tranzitját, ami lehetővé tette a pálya pontos meghatározását.
A szakértőknek ez a méréssorozat váratlan sikernek bizonyult, mert a tranzitok ritkán következtek be, ráadásul a tervezett megfigyelések gyakran időjárási vagy technikai okokból kudarcba fulladtak. Most azonban végre pontos adatok születtek, amelyek bizonyítják, hogy a V1298 Tau bolygói meglepően könnyűek.
Pörgő változások, új elméletek
A szuperszivacsos bolygók már most elveszítették eredeti légkörük nagy részét, és gyorsabban hűlnek, mint ahogy azt a hivatalos modellek előrejelzik. Ugyanakkor még mindig gyors ütemben fejlődnek. Ezek a bolygók várhatóan további gázt veszítenek, jelentősen összemennek, és végül a galaxisban megfigyelt szuperföldek és szub-Neptunuszok tömör típusává válnak.
Végül az új eredmények radikálisan átrajzolják azt, ahogyan a bolygórendszerek kialakulásáról gondolkodunk, hiszen most először láthattunk ilyen köztes fázist, amely segítheti a bolygófejlődési elméletek finomítását, és valószínűleg megválaszolja azt a rejtélyt is, hogy a mi Naprendszerünkben miért nincsenek ilyen pufók világok.
