Mire készülnek az elmeorvosok?
A DSM (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders) jelenlegi, ötödik kiadása közel 300 különböző mentális betegséget sorol fel, rendkívül részletes kritériumokat szabva azok diagnózisának. Ez a rendszer hosszú évek óta erős kritikákat kap: a diagnózis néha inkább egységesít, mintsem hogy tükrözze az egyéni betegségtapasztalatokat, sokszor csak a biztosítók elvárása miatt szűkül le egy adott kategóriára. Ám most egy új stratégiai bizottság állt fel, hogy átdolgozza a DSM egész rendszerét, és fókuszba helyezze az úgynevezett objektív mérőszámokat, vagyis a lehetséges biológiai markereket – amelyek valószínűleg a jövőben pontosabb diagnózisokat tesznek majd lehetővé.
Több lehetőség, árnyaltabb diagnózisok
Bizonyos jelek arra utalnak, hogy végre megnyílhat az út a rugalmasabb, személyre szabott diagnózisok előtt. Az új koncepció szerint nem kell mindenképp „dobozba” tenni a betegeket – például kizárólag bipoláris zavart vagy major depressziót rájuk húzva. Ehelyett a jövőbeni DSM megengedi, hogy az orvosok különböző fokú bizonyosságú diagnózisokat adjanak, és részletesebben rögzíthessék a páciensek élettani, szociális, genetikai vagy életminőségi tényezőit is. Ez segíthet az olyan helyzetekben is, amikor például a sürgősségin nincs minden szükséges információ egy konkrét betegség beazonosításához.
A biomarkerek bevonása: forradalom vagy zsákutca?
Az egyik legvitatottabb pont, hogy a szakértők bevonhatják-e, és ha igen, hogyan foglalják bele a diagnosztikai rendszerbe a lehetséges biológiai markereket. Egyelőre például az Alzheimer-kóron kívül nincs igazolt, laboratóriumi biomarker, amely egyértelműen azonosíthatna más mentális betegségeket. Az APA kutatói szerint azonban elő kell készíteni a terepet, hogy ha a jövőben új biomarkereket sikerül felfedezni, azokat egyszerűen be lehessen illeszteni a DSM-be. Ugyanakkor több vezető pszichológus és kutató – például Ashley Watts vagy Steve Hyman, a National Institute of Mental Health korábbi igazgatója – is kevéssé hisz abban, hogy ezek a biomarkerek valaha is jelentős lépést hoznának a diagnosztikában. Ráadásul a biomarker-alapú tesztek drágák és sokszor invazívak, alkalmazásuk messze nem triviális.
A spektrum-alapú szemlélet felé?
A mentális betegségeknek sokszor nincsenek éles határai, ezért sok kutató most úgy látja: a jövő a spektrumokat, nem pedig a szigorú kategóriákat támogatja. Vannak is törekvések (például a HiTOP-modell), amelyek a DSM merev besorolása helyett inkább a tünetek erősségét és eloszlását vizsgálnák. Azonban ezt a szemléletet nehéz átültetni a mindennapi orvosi gyakorlatba, és sokak szerint a jól ismert DSM-kategóriák éppen ezért akadályozzák a tudomány előrehaladását: gyakran figyelmen kívül hagyják a tünetek összefonódását, és azt, hogy valószínűleg más logika szerint működnek a mentális zavarok.
A tudomány és a gyakorlat kettőssége
Összefoglalva, a tudomány már elkezdett elszakadni a DSM hagyományos kategóriáitól, és inkább az alapproblémákat kutatja – akár biológiai, akár pszichológiai oldalról. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy hosszú távon a tudományos eredmények és a klinikai gyakorlat újra közeledhetnek egymáshoz, de ez valószínűleg évekig, akár évtizedekig is eltarthat. A következő DSM-változat viszont már egy fontos lépés lehet a rugalmasabb, tudományosabb és személyre szabottabb mentális egészségügyi ellátás felé.
