Kék stragglerek: az életerőt szívó testvérek
A csillagászok két fő elméletet vizsgáltak arra, hogyan lehetnek a kék stragglerek ennyire ragyogóak: vagy erőszakos csillagütközések révén jönnek létre, vagy csillagpárok gyengébb kölcsönhatásai során, amikor a kettős rendszerek egyik tagja átveszi a másik gázát. A James Webb adatai alapján az utóbbi elmélet tűnik valószínűbbnek. A kék stragglerek akkor maradhatnak fiatalosak, ha a csillaghalmazok elég idősek ahhoz, hogy a bináris rendszerek zavartalanul fennmaradjanak.
A James Webb-űrtávcső 48 gömbhalmaz adatait vizsgálta – gömbhalmaznak a galaxisokon belül található, több ezer vagy akár millió csillagot egyben tartó, szférikus, gravitációsan kötött rendszereket hívjuk. Ezek a halmazok különösen sűrű csillagkörnyezetet biztosítanak, mégis inkább a nyugodtabb, ritkábban lakott régiókban maradnak fenn a kék stragglerek.
A sűrűség nem egyenlő fiatalsággal
Meglepő módon a kutatók arra jutottak, hogy a sűrűn lakott csillagkörnyezetekben ritkábban bukkannak fel ezek az örökifjú csillagok, mivel a kettőscsillagok „túlzsúfolt” környezetben könnyen szétszakadnak. Ha a csillaghalmaz fényességéhez viszonyítjuk az előfordulásukat (nagyjából tízezer Nap fényességéhez), a kék stragglerek száma akár húszszoros eltérést is mutathat sűrű és ritka környezetek között.
A mérések szerint az átlagos csillagok száma a halmazon belül nagyjából állandó, viszont a ritka régiók jóval több kék stragglert rejtenek. Emiatt a kék stragglerek kialakulása és túlélése főleg attól függ, mennyire „barátságos” számukra a környezet – a nyugodtabb zónákban a túlélési arányuk akár hússzor nagyobb.
Új kulcs a csillagfejlődéshez
A James Webb újfajta megközelítést adott a csillagfejlődés hosszú távú vizsgálatához. Ezek a kék stragglerek nem állapodhatnak meg: mivel tömegük nagyobb, mint társaiké (többnyire 0,8 naptömeg felett vannak), idővel a halmaz belseje felé süllyednek, ahol a gravitációs hatások újabb kölcsönhatásokhoz vezethetnek.
A csillagászok a kék stragglerek eloszlását „dinamikus óraként” használva tudják datálni a csillaghalmazok korát. Ha ezek a csillagok születésükkor nagyobb tömegűek lettek volna, már rég fehér törpévé váltak volna. Az örökifjú kék „szörnyek” így látványosan mutatják, milyen törékeny egyensúlyban áll életben maradásuk: csak úgy újíthatják meg életciklusukat, ha közben saját testvéreiket falják fel.
